2012.02.4 16:12; Frissítve: 2012.02.4 16:12


Megújult a boldogkői vár több része

Boldogkőváralja, 2012. február 4., szombat (MTI) – Megújult a csaknem nyolc évszázados múltra visszatekintő boldogkői vár több része, az Új Széchenyi Terv keretein belül uniós támogatásból megvalósult projekt elsődleges célja a műemlék vonzerejének és a nyújtott szolgáltatások számának jelentős növelése – a csaknem 150 millió forintba került beruházást szombaton adták át.

Megújult egyebek mellett a palotaszárny, a háromszögű torony, a szárazmalom, új kiállítótereket alakítottak ki. A fejlesztésnek köszönhetően évente legalább 40 ezerrel több látogatót fogadhat az ódon vár, és az ide látogatók hosszabb időt tölthetnek Boldogkőváralján és környékén.

Glattfelder Béla, az Európa Parlament néppárti képviselője az átadást megelőző sajtótájékoztatón azt mondta: Magyarország történelmi értékeiben gazdagodott ezzel a felújítással, az itt élők pedig joggal remélhetik azt, hogy ennek a fejlesztésnek az eredményeképpen az eddigieknél lényegesen több turista jön ide.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a vár felújítása tíz évvel ezelőtt kezdődött meg az első Széchenyi Terv keretében. Akkor még ez a vár jószerivel romhalmaz volt, komolyabb látványosságokat a falakon kívül az ide látogatók alig találtak, nem volt komoly turisztikai értéke, azért is kezdődött meg a felújítása, mert – a turizmus fejlesztésén túl – fontosnak ítéltük a régi történelmi emlékek helyrehozatalát – mondta, hozzátéve: ennek volt lényeges eleme az úgynevezett várfelújítási program, és ebben a boldogkői vár volt talán a legelső.

A pénz arra sajnos nem volt elegendő, hogy mindent egyszerre meg lehessen csinálni, a munka most, az Új Széchenyi Terv keretében folytatódott, ugyanakkor még nem fejeződött be – tette hozzá.

A Miskolctól északkeleti irányban, egy sziklaszirten áll Boldogkő vára. Először a III. András által kiadott oklevélben említik meg az erődítményt.

A most befejezett munkák során a várban lefedték a palotaszárnyat, helyreállították a szárazmalmot, a háromszögű torony védőfedést kapott, a régészeti kutatást követően rekonstruálták az északi védművet és az alsóvár kapuját.
Egyedi történelmi kiállítások és tárlatok létesültek. A lovagteremben a teljes magyar történelmet bemutató ólomkatona-kiállítást láthatnak az érdeklődők, ez Közép-Európa legnagyobb ilyen látványossága több ezer ólomkatonával. Újdonság a címer- és zászlókiállítás, a hadtörténeti eszközök bemutatása. Rekonstruálták a kovácsműhelyt, megtekinthető a börtön- és a kínzókamra, egy érem előállítására alkalmas pénzverde és a hozzá tartozó numizmatikai kiállítás.

- MTI - 

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Megtört a közbeszerzések trendje az első negyedévben
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - A közbeszerzések darabszáma 2008 óta, a múlt év végéig [...] tovább »
Kockázatkerülés volt a részvénypiacon az elmúlt héten
Budapest, 2012. május 27., vasárnap (MTI) - Görögország eurózónából való esetleges kiválása volt a fő téma [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – A szervezők továbbra is a temetés megtartására készülnek
Budapest/Csíkszereda, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi [...] tovább »
Nyirő József újratemetése – Lukács: nem számolnak atrocitással a vasárnapi szertartáson
Budapest/Székelyudvarhely, 2012. május 26., szombat (MTI) - Nem számolnak atrocitással vagy bármilyen erőszakkal a [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
Budapest, 2012. május 26., szombat (MTI) - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés