Megújul a Tímárház

– Ez év októberétől nagyszabású felújítási munkálatok veszik kezdetüket a Debreceni Művelődési Központ egységeként működő Tímárházban – közölte Mátrai Andrea egységvezető.

– Ennek során új díszburkolatot kap az udvar, a fűtésrendszer teljes átalakítására, korszerűsítésére, a homlokzat felújítására és festési munkákra kerül sor. A több mint egy hónapig tartó munkálatok eredményeként a ház megújult külsővel, méltó helyet tud biztosítani a debreceni tárgyalkotó népművészet, kézművesség iránt érdeklődő látogatók számára – fogalmazott az egységvezető.

Közleménye szerint a Tímárház-Kézművesek Háza a város egyetlen, helyszínen megőrzött ipartörténeti emléke. Kiállításai többségében a tájegység kézműves mestereinek, népi iparművészeinek alkotásait mutatják be, látványműhelyeiben pedig az alkotás folyamatába nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

A régió hagyományápoló kézműves kultúráját bemutató, népszerűsítő ház állaga az évek folyamán meglehetősen leromlott, nedves falai, balesetveszélyes udvari burkolata, korszerűtlen fűtésrendszere, berendezésének hiányosságai nem méltóak azokhoz az értékekhez, melyek bemutatására szolgál.

Jelentős segítséget nyújt továbbá az E-ON Tiszántúli Áramszolgáltató RT., mely cég a kultúra más területeinek is nagy pártfogója. A Tímárház számára nyújtott elsősorban technikai felszerelésben-fejlesztésben, installációs rendszerek kialakításában megnyilvánuló anyagi támogatása hozzájárul ahhoz, hogy értékeink szélesebb körben is bemutathatóak, népszerűsíthetőek legyenek – tájékoztatott Mátrai Andrea, hozzátéve: – Természetesen a ház működését ebben az időszakban is megpróbáljuk zavartalanul folyatatni, többek között október 14-én Buglyó Péter kádármester 40 éves jubileumi kiállítására, majd november 5-én gyertyakiállításra invitálunk minden érdeklődőt, illetve változatlanul folytatódnak népszerű, játszóházi programjaink is.

F. Gy.








hirdet�s