Megtorpan a rendőrszékház támadói elleni nyomozás?

Cáfolja a Nemzeti Nyomozó Hivatal, hogy megtorpant volna a rendőrpalota támadói elleni nyomozás, noha a 10 milliós nyomravezetői díj ellenére sem kerültek elő a lövöldözők.

Csontos Stefánia, a hivatal helyettes szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy amikor március elején a nyomravezetői díjat megduplázták, megugrott a bejelentések száma, később azonban visszaesett. A nyomozók jelenleg azt a 125 bejelentés vizsgálják, melyek a február 13-ai támadás óta érkeztek.

A rendőrök korábban egy fekete Volkswagent és utasait keresték, őket tanúként szerették volna kihallgatni, de nem akadtak az autó nyomára. Később, a tanúvallomások alapján egy Volvo és utasai ellen indult hajsza, de őket sem találták meg eddig. A eljárás továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés és rongálás miatt.

A támadás után egy héttel a rendőrség közre adot egy fantomképet, amely egy olyan férfit ábrázol, aki kapcsolatba hozható a Teve utcai rendőrpalota elleni támadással. A keresett férfire egy szemtanú figyelt fel a támadás előtti napokban: éjjelenként látszólag céltalanul sétálgatott a rendőrszékház közelében. Úgy tudni, ez a 20 év körüli féfi sem került eddig elő.

A Teve utcai rendőrszékházra február 13-án hajnalban adtak le sorozatlövést a József Attila Színház mögül. Az épületbe 15 töltény csapódott, senki sem sérült meg, de a kár körülbelül 15 millió forint.








hirdet�s