Megtartani a szakembereket

Az előadások közötti szünetekben is folyt az eszmecsere
Az előadások közötti szünetekben is folyt az eszmecsere - © Fotó: Janics Attila
Nyíregyháza, Tokaj – A közösségek megtartó ereje megkérdőjelezhetetlen a települések fejlesztésében.

Szinte hihetetlen, de igaz: nagykorúvá vált a Tokaji Konferencia. November 16-17-én már 18. alkalommal gyűlt össze az a szakmai közösség, amelynek tagjai számára fontos, hogy legalább évente egy alkalommal részt vegyenek egy olyan szakmai találkozón, ahol szakemberek és döntéshozók őszintén beszélgethetnek, véleményt cserélhetnek és izgalmas, előremutató szakmai vitákat folytathatnak egymással – mondta a rendezvényről Róka László, a MEGA­KOM Stratégiai Tanácsadó Iroda Kft. ügyvezetője.

Fontos kérdések

– Cégünk, az Ex Ante és az EX-ACT Project Kft.-vel közösen megrendezett konferenciáján olyan téma került terítékre, amely nem csak elméleti szakpolitikai kihívás, de egyre akutabb problémát jelent a települések és a vállalkozások számára is – említette az egyik legfontosabb témát a területfejlesztési szakember. – A települések ugyanis nem tudják megtartani a legtehetségesebb fiatal szakembereket, a helyi vállalkozások emiatt egyre nehezebben találják meg a felkészült munkavállalókat. Éppen ezért a résztvevő szakemberek Tokajban az idén arra keresték közösen a választ, hogy mit tehet a településvezetés a vállalkozásokkal, intézményekkel, civil szervezetekkel – a helyi közösséggel – összefogva, hogy megtartsa a tehetséges szakembereket.

Az esemény nyitányaként megkérdezték a jövő fiatal szakembereit arról, hogy mi alapján választanak lakhelyet és munkahelyet: az ország több neves egyeteméről hallgatók vettek részt egy interaktív workshopon, amelynek keretében közösen megfogalmazhatták elvárásaikat.

Erős közösségek

– Az előadók ismertették egy széleskörű vállalati felmérés eredményeit, amely arra kereste a választ, hogy mitől vonzó egy munkahely, mitől érzik jól magukat a fiatal szakemberek, továbbá egy kreatív építészstúdió munkatársainak segítségével azt vizsgálták, hogy mitől érezzük jól magunkat egy városban – milyen szerepe van ebben az épített környezetnek, a városdizájnnak – utalt egy másik témára Róka László.

A szakértők megállapodtak abban, hogy a közösségek megtartó ereje megkérdőjelezhetetlen a települések fejlesztésében. De hogyan lehet összetartó, erős helyi közösségeket építeni? Mit kell tenni ennek érdekében? A résztvevők ezt a témakört is megvitatták a konferencia során.

Fontos a jó gyakorlatokat megismerni

Nemzetközi példákon keresztül, egy külföldi előadó segítségével bemutatták, hogy miként tudja egy város kedvező lakhatási feltételekkel ösztönözni a tehetséges fiatal szakemberek letelepedését.

A konferencia keretében megszólaltak sikeres városok vezetői is. A tehetségek megtartásához szükséges feltételek ismertetése mellett bebizonyosodott, hogy mennyire fontos másoktól tanulni, jó gyakorlatokat megismerni, a tapasztalatokat levonni.

És mivel a jó gyakorlatok európai városok közötti megosztásának az egyik legjobban működő felülete az Európai Unió URBACT programja, az URBACT III. Program Nemzeti Tájékoztatási Pont Magyarország munkatársaival összefogva ezt a kérdést is igyekeztek a résztvevők körüljárni.

KM








hirdet�s