Megtalálták az egy hónapja a Hernádba borult autó utasának holttestét

A Hernád partján sétálók vették észre annak a 27 éves nőnek a holttestét, aki egy hónappal ezelőtt egy terepjáróval a folyóba zuhant. A holttestet a baleset helyszínétől néhány kilométerre, Hernádnémetinél vetette ki a víz.

A baleset Gesztely és Onga között történt február közepén. Egy fiatal pár a kerítésen átmászva bement egy kertbe, ahonnan a kerítést áttörve elloptak egy terepjárót. Az autó nem volt kivilágítva, ez feltűnt a helyi rendőröknek, akik meg akarták állítani a kocsit. A sofőr azonban ehelyett a Hernád partra kormányozta azt, ám egy fordulásnál leszakadt alattuk a partfal, és a terepjáró a vízbe esett. A sofőrnek sikerült kimenekülnie, ám utasát elnyelte a víz. A nőt napokon keresztül keresték, hiába, ám most – a véletlennek köszönhetően – előkerült. A holttest kiemelésében a Spider Speciális mentőcsoport segített. A férfi előzetes letartóztatásban van, jármű önkényes elvétele miatt indult ellene eljárás.








hirdet�s