Sport

2012.09.07. 08:53

Magyar válogatott - Megérkezett a csapat Andorrába

Andorra La Vella, 2012. szeptember 6., csütörtök (MTI) - Hosszú utazás után érkezett meg csütörtökön Andorrába a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken első mérkőzését játssza a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezősorozatában.

Andorra La Vella, 2012. szeptember 6., csütörtök (MTI) - Hosszú utazás után érkezett meg csütörtökön Andorrába a magyar labdarúgó-válogatott, amely pénteken első mérkőzését játssza a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezősorozatában.

A nemzeti csapattól kapott tájékoztatás alapján Egervári Sándor együttese 8:30 órakor indult útnak a telki edzőközpontból és 16 óra után foglalta el szállását Andorra La Vellában. A szakember egy rövid pihenőt követően "családias" hangulatú sajtótájékoztatót tartott, amelyen - a korábban a Real Madridban futballozó Szalai Ádám tolmácsolásával - elmondta, hogy többször is megnézték pénteki ellenfelüket, s főként a lengyelek elleni összecsapásukat elemezték. Andorra eddig mindössze háromszor győzött története során.

Ezt követően a festői szépségű városban Egervári edzést vezényelt a csapatnak, amely igazán otthon érezhette magát, ugyanis a gyakorlás alatt a szervezők többször is "elpróbálták" a magyar himnuszt.

A szövetségi kapitány pénteken 11 órakor hirdeti ki kezdőcsapatát.

A magyar válogatott pénteken 20:30 órától játszik Andorrában, majd négy nappal később a Puskás Ferenc Stadionban, ugyancsak 20:30-tól a vb-ezüstérmes hollandokat látja vendégül vb-selejtezőn. Az MLSZ tájékoztatása szerint jól fogynak a jegyek az utóbbi összecsapásra, szerda délutánig 15 300 belépő talált gazdára.

Az Andorra elleni találkozót az M1 élőben közvetíti 20:15 órás kezdettel.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):

Bogdán Ádám - Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Laczkó Zsolt - Elek Ákos, Hajnal Tamás, - Gyurcsó Ádám, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!