Megszűnő vonatok – kevés volt az utas – HÁTTÉR

5 és 20 között volt az átlagos utasszám azokon a vonatokon, amelyek vasárnap állnak le. Ez derült ki a szakminisztérium által megrendelt felmérésből. 14 vonalon szűnik most meg a vasúti közlekedés, pedig az eredeti tervek szerint kétszer ennyi helyen akarták leállítani a vonatokat már decembertől. A fennmaradó 14 vonal sorsáról még nem tudni.

Kóka János közlekedési miniszter nyáron jelentette be, hogy december 12-től 28 vasúti vonal megszüntetését tervezik. Ez összességében csaknem ezer kilométert jelent, évi 6 és fél milliárd forintot tudna megtakarítani vele a MÁV.
Decemberben azonban azt jelentette be a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), hogy február végéig tizennégy vonalon szüneteltetik a vasúti közlekedést. Február 8-án pedig azt közölték, hogy március 4-én állnak le a vonatok a 14 vonalon.
A fennmaradó 14 vonalról egyelőre semmit nem tudni.

Most 474 kilométernyi szakaszon állnak le a vonatok, helyettük buszokkal lehet majd utazni.

Az intézkedés a Pápa-Környe, Pápa-Csorna, Zalabér-Zalaszentgrót, Lepsény-Hajmáskér, Barcs-Sellye-Villány, Diósjenő-Romhány, Kisterenye-Kál-Kápolna, Mezőcsát-Nyékládháza, Kazincbarcika-Rudabánya, Nyíradony-Nagykálló, Murony-Békés, Kunszentmiklós-Dunapataj, Fülöpszállás-Kecskemét és a Kiskőrös-Kalocsa közötti szakaszon lép életbe.

A szakaszok hossza 6 és 86 kilométer között változik, abban pedig mindegyik megegyezik, hogy a GKM által megrendelt utasszámlálási adatok szerint igen alacsony a kihasználtságuk. A Kazincbarcika és Rudabánya közti 15 kilométeren vonatonként átlagosan öten utaztak, az ezen a szakaszon utazók 73 százaléka eddig is autót használt, minden ötödik buszt vett igénybe, a vonatot az utazók másfél százaléka választotta. Ugyancsak öt utast mértek vonatonként Zalabér és Zalaszentgrót között, hatot Murony és Békés között. A legtöbb átlagos utaszám, 19, a Barcs-Sellye-Villány között választotta a MÁV-ot, ám ennek egy szakaszán már eddig pótlóbuszok jártak. A leghosszabb szakaszon, a 86 kilométernyi Pápa-Környe járaton átlagosan 18 utast mértek vonatonként, az összes utazó 0,7 százaléka részesítette előnyben a vasutat.








hirdet�s