Megszületett a zenei Guinness-rekord is a Szigeten

Szerda reggelre felállították a világ leghosszabb koncertjének a Guinness-rekordját a Szigeten – közölte a Független Hírügynökséggel Lehotai Judit. Az Open Tisztás projektvezetője megerősítette: a nulladik napon elkezdett és szerda reggel befejeződött nonstop koncerten több mint 130 zenekar játszott csaknem 12 ezer percen keresztül.

Két Guinness-rekordot is felállítottak a 15. Sziget Fesztiválon. Vasárnap este csaknem 15 ezren csókolóztak a rendezvényen, amivel megdőlt a “Legtöbb egyszerre csókolózó pár” Guinness-rekordja. Szerda reggelre pedig megszületett a zenei világrekord is.

Nyolc napon keresztül, augusztus 7-és 15-e között, öt perces szünetekkel léptek fel az együttesek a Sziget Fesztivál új helyszínén található Open Tisztáson. A zenészek a fesztivál nulladik napján, augusztus 7-én reggel 9 órakor kezdték el az óriáskoncertet a Guinness Pódium színpadán és 15-én reggel egy közös örömzenéléssel zárták a végtelenített zenélést. Érdeklődésünkre Lehotai Judit elmondta: az eredmény egyelőre még nem hivatalos, azt ugyanis előbb a Guinness-rekordokat felügyelő bizottságnak hitelesíteni kell.

Ezen a nyáron kétszer is megdőlt Magyarországon a csók-rekord és a zenei világrekord is. Legutóbb két hónapja, június 9-én, a Kossuth téren több mint 13 ezren csókolóztak. Magyarország ezzel megdöntötte a Fülöp-szigeteken felállított a “Legtöbb egyszerre csókolózó pár” Guinness-rekordját. A Szigeten ez a csúcs megdőlt, ott 14ezer 902-en csókolóztak a Nagyszínpad előtt.

A “Világ leghosszabb koncertjének” világcsúcsát július 1-jén a balatonfüredi New Holland Gitárnapok keretében állították fel magyar zenészek, miután 192 órát játszottak egyfolytában. Az addigi rekordot Japán tartotta 184 órával Ez a rekord dőlt meg a 15. Sziget Fesztiválon szerda reggelre. A nyolc nap alatt 200 órán át zenéltek a magyar zenekarok a Guinness Pódium színpadán.








hirdet�s