Megszületett a világ első "krio-orrszarvúja" a fővárosi állatkertben

Megszületett szerda hajnalban a fővárosi állatkert várva várt kis orrszarvúja. A jövevény az első olyan orrszarvú a világon, amelyik fagyasztva tartósított hímivarsejtek felhasználásával fogant. A körülbelül 50 kilós “csöppség” nemét egyelőre nem tudják, így nevet sem kapott még. A kicsi és az anyaállat nyugalmára különösen figyelnek: szigorú zárlatot rendeltek el az “orrszarvú szülőszoba” környékén. A közönség csak később, és egyelőre akkor is csak monitoron láthatja a kicsit.

Ismét anya lett Lulu, a fővárosi állatkert szélesszájú orrszarvúja, szerda hajnalban megszületetett ugyanis a várva várt borjú. Lulunál kedd este egyébként még semmi jele nem volt annak, hogy reggelre már világra jön a kicsi – tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdai közleményében a Fővárosi Állat- és Növénykert.

A születés után egy-két órával a kicsi magabiztosan állt a lábán, és azóta már szopni is próbált, szerda kora délutánig azonban még nem sikerült anyatejhez jutnia. A szakemberek felkészültek arra az esetre is, ha a kis orrszarvút mesterségesen kell nevelni, ám mindenki abban bízik, hogy erre nem lesz szükség. Lulu mindenesetre példás anyaként viselkedik az aprósággal.

Az állatkertben szigorú zárlatot vezettek be az “orrszarvú szülőszoba” környékén. A szakemberek csak akkor mennek közel az orrszarvúakhoz, ha feltétlenül szükséges, egyébként monitorokon figyelik az állatokat. Ezt az épületet szerdán lezárták a nagyközönség elől. A későbbiekben a zárlatot feloldják, ám a kis orrszarvút egy darabig ezután is csak monitoron láthatják az érdeklődők.

A borjú nemét még nem tudják, így nevet sem kapott. A hagyományokhoz híven várhatóan L-betűs nevet keresnek neki, hiszen az anyaállatot Lulunak hívják, és az a szokás, hogy az anyaállat és a kicsi nevének kezdőbetűi megegyeznek. A borjú súlyát sem tudni pontosan, ám a szakemberek 50-60 kilogrammra becsülik.

Szélesszájú orrszavúakat már az 1970-es évek óta szaporítanak állatkerti körülmények között, de ez a kicsi nem természetes pároztatás, hanem mesterséges termékenyítés útján fogant. A világ első mesterséges termékenyítésből született orrszarvúja – Lulu előző borja, Layla – tavaly január 23-án született Budapesten. A mostani kicsi is ilyen módon fogant, ám a termékenyítéshez fagyasztva tartósított hímivarsejteket használtak fel. Lulu borja így az első “krio-orrszarvú” a világon. Az apa egyébként nem a budapesti hím, hanem az angliai Colchesteri Állatkert Simba nevű, 39 éves orrszarvúja.








hirdet�s