“Megszámozott” napok

A svájci tévé is járt itt
A svájci tévé is járt itt - © Fotó: ÉM-archívum
Miskolc – Drótoséknak menni kell, de továbbra sem tudják, hova. Ráadásul a kilakoltatási moratórium is lejárt.

„Semmi nem történt azóta, mióta beszéltünk, még a házban lakunk, de nem tudjuk, meddig maradhatunk” – mondta érdeklődésünkre Drótos János. Ő és családja a Tizedik utca 14. szám alatt laknak, közvetlenül a stadion napos oldala mögötti utcában. A stadionrekonstrukció érinti ezt a területet is, úgy tűnik, a családnak ezért kell elhagynia azt az ingatlant, amelyet 16 éve bérelnek a Miskolci Ingatlankezelő (MIK) Zrt.-től. De azt sem bánják, ha menniük kell, de szeretnének cserelakást, illetve egy ugyanolyat bérelni, mint a mostani ingatlanuk. A MIK azonban – mivel a családdal megkötött bérleti szerződés február 28-án lejárt – nem köteles nekik cserelakást biztosítani. Drótosék történetéről az elmúlt héten már beszámoltunk, azt is, hogy nincs tartozásuk, ezt az ingatlankezelő is elismerte, papírral igazolták. Akkor a MIK-et is megkérdeztük, de nem kaptunk választ. Most az önkormányzatnál érdeklődtünk, van-e valamilyen lehetőség, hogy segítsék a családot, van-e megoldás a problémájukra. Péntekre ígértek választ.

Drótosék esete a számozott utcákban nem egyedi, az elmúlt időszakban többen kaptak felszólítást, el kell hagyniuk szociális bérlakásukat. Olyanoknak is, akiknek nincs tartozásuk, sőt van, akinek túlfizetése van a MIK felé. Cserelakást nem köteles felajánlani az ingatlankezelő, így a családoknak fogalmuk sincs, hova tovább. Ezt már Váradi Gábor, a Miskolci Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mondta lapunknak. „Szervezett keretek között kellene ezeket az embereket kiköltöztetni, hiszen csak úgy nem lehet utcára tenni családokat” – fogalmazott. Hozzátette: ha nem biztosítják ezeknek az embereknek a lakhatását, sokkal nagyobb károkat okozhatnak.

Az elnök szerint a lakhatással foglalkozó szakembereket is meg kellett volna kérdezni, de ezt nem tette meg az önkormányzat. Éppen ezért a cigány önkormányzat egy fórumot szervez, ahol kikérik a szakma véleményét, próbálnak megoldást találni a problémára.

Amikor a telepfelszámolást meghirdette az önkormányzat, szó volt arról, hogy a Máltai Szeretetszolgálat közvetít a lakók és a város között, sőt a családokkal egyenként egyeztetnek. Most megkerestük Vecsei Miklóst, a szolgálat alelnökét, hogy hol tart ez az egyeztetés. „Most történik a lakók feltérképezése, szeretnénk minden egyes családról külön diagnózist felállítani” – válaszolta az alelnök. Hangsúlyozta, számukra is elfogadhatatlan, hogy ezek a családok jövőkép nélkül maradjanak.

ÉM-NSZR

Március végére lesz terv

„Van, aki menni akar, van, aki maradna a számozott utcákban” – folytatta Vecsei Miklós. Azt is hangsúlyozva, a Máltai Szeretetszolgálat későn csöppent ebbe a helyzetbe, sokszor már akkor érkeztek, amikor a végrehajtások elkezdődtek. Az is baj – folytatta –, hogy a családok legtöbbször az utolsó utáni pillanatban kérnek segítséget, amikor már minden határidő lejárt. Az alelnök hangsúlyozta: „Egyet ígérhetek, egy embert sem hagyunk jövőkép nélkül.” Ő egyébként úgy véli, az önkormányzat, a lakók és persze a szeretetszolgálat részéről is megvan az akarás.

Azt is megtudtuk, március végére konkrét javaslatot dolgoznak ki a kialakult helyzet kezelésére.


Élet a “napos oldal” mögött

Miskolc – A miskolci önkormányzat tavaly hirdette meg a telepfelszámolást, ami a számozott utcákat is érinti. Akkor csak találgatás folyt arról, hogy a telep elbontása a stadionrekonstrukció miatt vált sürgőssé. Februárban azonban megjelent a kormányrendelet, ez már több mint találgatás, hiszen kijelöli azokat a területeket, amelyek részei a fejlesztésnek, így a Tizedik utca is, ahol a Drótos család lakik. A tartozások melletti kipontozott rész kihúzva, vagy nulla van odarajzolva. A családnak mégis menni kell. Hogy hova, arra egyelőre nincs válasz. tovább »









hirdet�s