Megsérült egy fiú a tapolcai bobpályán

Miskolc – Balesetet szenvedett egy debreceni középiskola egyik diákja a miskolctapolcai bobpályán hétfőn délután. A fiatalembert súlyos hasi és gerincsérülésekkel szállították kórházba, de állapota már kielégítő.

Az Észak-Magyarország információi szerint a diákok már negyedik-ötödik körüket futották, amikor hárman „vonatozni” kezdtek, és a hátsó kocsi az előtte haladónak ütközött, miközben az első fékezett. A középső bobban utazó fiú sérült meg.

Mint Dobi Tamástól, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől megtudtuk, a rendőrség szakértők bevonásával foglalkozása körében elkövetett veszélyeztetés gyanújával ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

ÉM-SZP








hirdetés










hirdet�s