Megoldódik a szerbiai "zsiráf ügy"

Megoldódni látszik a jagodinai zsiráf ügy, nem kell a szerb költségvetésből megvásárolni az állatot. Ljubljana sietett Belgrád és Jagodina segítségére e kényes kérdésben: zsiráfot ajándékoz a jagodinai állatkertnek. Így végül mindeni elégedett lehet.

De hogy került ez a szép afrikai állat a szerbiai nagypolitikába, és miért döntött a kormány, hogy költségvetési pénzekből nem mást, hanem éppen zsiráfot vásárol? Egy kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy meg sem alakult volna a jelenlegi Európa-barát demokratikus kormány a zsiráf nélkül. Dragan Markovics Palma, az Egységes Szerbia párt elnöke – nem mellesleg Jagodina polgármestere – ugyanis azt a feltételt szabta a koalíciós tárgyalásokon, hogy zsiráfot vegyenek a jagodinai állatkertnek. Különben pártja nem csatlakozik a koalícióhoz. Feltételét elfogadták. Mit számít egy negyedmillió eurós zsiráf az ország jövőjéhez képes?

Az eset kitudódott, a sajtó rajta csemegézett napokon át. A dolog kínossá vált mind a kormány, mind Palma számára – és akkor jött a ljubljanai felajánlás, ami megoldást jelent a zsiráf ügyre. Zoran Jankovic, a szlovén főváros polgármestere bejelentette, hogy egy zsiráfot ad ajándékba a jagodinai zoónak. Most Palmaék két megoldás közül választhatnak. Vagy visszaadják a húszmillió dinárt (negyedmillió eurót) a költségvetésnek, vagy pedig elefántja is lesz a jagodinai állatkertnek.








hirdet�s