Megnyílt a Seuso-kincset bemutató kiállítás Miskolcon

Akt.:
Megnyílt a Seuso-kincset bemutató kiállítás Miskolcon
Megnyílt a Seuso-kincset bemutató kiállítás Miskolcon - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Keddtől március 18-ig látható a Seuso-kincs Miskolcon.

A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítását az intézmény főigazgatója, Varga Benedek nyitotta meg kedden délelőtt a Herman Ottó Múzeum központi épületében.

A lelet jelentőségéhez méltó maga a tárlat is. Párizsban, Londonban, New York-ban is szenzációt keltene.” Varga Benedek

Ez: az

Ez nem „mintha” kiállítás. „Ez a kiállítás az a kiállítás”, „ez a kincs az a kincs” – mondta, utalva rá, hogy a helyi közönség valóban a kalandos sorsú, s a magyar állam által visszavásárolt páratlan leletegyüttest láthatja a következő hetekben. Azt a véleményét is megosztotta a megnyitó közönségével, hogy a lelet jelentőségéhez méltó maga a tárlat is – s ez így, együtt Párizsban, Londonban, New York-ban is szenzációt keltene.

20180227_102227

Rátvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkárától egyebek között azt hallhattuk, hogy a Seuso-kincs nevű kiállítást, eddigi állomásain 93 ezer látogató láthatta, s hogy a százezredik nézőt Miskolcon köszönthetik majd. Itt jegyzendő meg, hogy az ország hat városát érinti a vándorkiállítás, mielőtt a magyar állam által visszavásárolt leletegyüttest a Magyar Nemzeti Múzeumban helyeznék el.

kiallitas-19-aj

A kormány számára mindig fontos volt, hogy a Kárpát-medence nagy történelmi ereklyéit – „nemzeti büszkeségünk részét” – minél több embernek bemutassák – mondta az államtitkár, aki az ilyen rangos kiállítások hasznát abban is látja, hogy ezek a múzeumok egyéb látnivalóira is felhívják a közönség figyelmét.

Megtérülő befektetések

Kriza Ákos miskolci polgármester a megyeszékhely értékteremtő és befogadó szerepének újabb bizonyítékát látta a most helyben nyílt kiállításban. Hangsúlyozta, a kulturális befektetések megtérülnek, s kulturális programjai révén a város kiérdemli a világ figyelmét.

kiallitas-26-aj

A Cinefest nemzetközi filmfesztivált, a Bartók Plusz Operafesztivált említve a mostani kiállítást is az idézett gondolatmenet igazolásaként hozta szóba. A külünleges biztonsági intézkedéseket igénylő Seuso-­kiállítás megrendezése azt is jelzi, a megyeszékhely felkészült rá, hogy a világ múzeumainak további féltve őrzött kincseit is fogadja – tudta meg a hallgatóság Kriza Ákos polgármestertől.

ÉM-BA



Mi az a Seuso-kincs?

A római császárkor késői szakaszából (4. – 5. század) származó kincslelet nevét az úgynevezett Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki a Római Birodalom latin és görög kultúrán nevelkedett gazdag elitjéhez tartozott.

Családjának vagyonához nemcsak ezüstedények, hanem egy Balaton környékén fekvő nagybirtok és villa is hozzátartozhatott.

A Seuso-kincset az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén.

A műkincs-együttesnek ezután nyoma veszett, majd a műkincspiacon bukkant fel. A rendelkezése álló információk alapján a 15 ma is ismert darabot a 80-as években vásárolta meg egy befektetőcsoport. A kincset egy angol konzorcium egy 1990-es New York-i árverésen kívánta értékesíteni, mai értékén számítva mintegy 100 millió eurós kikiáltási áron, ennek az összegnek a többszöröséért.

A magyar állam sosem mondott le tulajdonjogáról, és hogy visszaszerezze a páratlan értékű ezüsttárgyakat. Több éven át tartó sikeres tárgyalássorozat eredményeképpen 2014-ben és 2017-ben hazatérhetett a kincs jelenleg ismert 15 darabja.








hirdetés




hirdet�s