Megmozgatták a várost Szerencsen

Béres Alexandra megmozgatta a gyerekeket
Béres Alexandra megmozgatta a gyerekeket
Szerencs – Szerencsen minden harmadik gyermek súlyfölösleggel küzd.

Lezárult a GYERE® program első szakasza Szerencsen. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) program eleji felméréséből kiderült, hogy a 6–12 éves korosztályban a vizsgált gyermekek harmada súlyfölösleggel rendelkezik.

A program a világ legnagyobb megelőzést szolgáló hálózata.” Kubinyi Jolán

Vizsgálat

A felmérés eredményei közül kiemelendő, hogy a 7 éves fiúk hozzávetőlegesen 40 százaléka, míg a 11 éves lányok csaknem fele küzd túlsúllyal, ami meglehetősen riasztó arány. Ezzel együtt az alultápláltság is jól mérhető jelenség a gyerekeknél: a felmérésben résztvevő 11 éves lányok több mint 12 százalékánál ezt állapította meg a felmérés. A több mint 700 résztvevőt érintő szerencsi felmérésben 18,8 százalékot ért el a túlsúlyos gyermekek aránya, míg az elhízottaké 14,2 százalékot tett ki, vagyis a vizsgált gyerekek 33 százaléka súlyfelesleggel rendelkezik.

Hálózat

– A GYERE-program a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata az EPODE keretein belül valósul meg Magyarországon is. A módszer hatékonysága abban rejlik, hogy a program során a gyermekeket közvetlenül, illetve a lakóhely, az iskola és a családi normák pozitív befolyásolása révén segítjük a helyes táplálkozás, aktív életmód elsajátításában – mondta Kubányi Jolán, az MDOSZ elnöke a szerencsi GYERE Napon.

Kubinyi Jolán elmondta, a GYERE-program 2015 októberében indult el Szerencsen is. A városban a Nestlé az Egészséges Gyermekekért Program támogatásával valósul meg a két éves projekt. A Dunaharasztiban végzett felmérés adataival összehasonlítva érezhető eltérések mutatkoznak a szerencsi adatokban. A dunaharaszti gyermekek körében hozzávetőlegesen öt százalékkal magasabb a normál tápláltságúak, és nagyjából 7 százalékkal alacsonyabb – vagyis fele akkora – az elhízottak aránya, mint a szerencsi gyermekeknél. Az alultápláltak és enyhén túlsúlyosak aránya viszont hasonló a két városban.

Egy nap a gyerekekért

A projekt részeként rendezték meg Szerencsen a GYERE Napot, ahol – egyéb programok mellett – Béres Alexandra tartott mozgásfoglalkozást és Caramel adott koncertet. A rendezvényen táplálkozási-dietetikai tanácsadást is igénybe vehetnek a vendégek, valamint arcfestést, csillámtetoválást és lufihajtogatást, továbbá interaktív játékteret is kipróbálhattak a látogatók. A városban hat intézményt, összesen 2259 gyereket vontak be a GYERE-programba, azaz a város teljes 0–18 év közötti lakosságát. A helyi közétkeztetéssel egyeztetve márciustól a GYERE-menü is elérhető a szerencsi oktatási, nevelési intézményekben.

Elszomorító kép

– Ez a kutatás hasonlóan elszomorító képet mutat, mint az MDOSZ és a Nestlé tavaly­előtti kutatása, mely szerint minden negyedik iskolás túlsúlyosnak bizonyult – mondta Kiss-Tóth Bernadett, a Nestlé dietetikusa. – A probléma lehetséges megoldásai közül a szülői minta kiemelendő, ezért a GYERE-program is komoly hangsúlyt helyez a szülőkre, és a szervezők minden egyes tematika során összefoglaló anyagot juttatnak el hozzájuk, valamint ingyenes online dietetikai tanácsadást biztosítanak nekik.

– ÉM –


A második település

Magyarországon a GYERE® (Gyermekek Egészsége) elnevezésű programot elsőként Dunaharasztiban indították el 2014-ben.

2015-ben Szerencs városában is elkezdődött a három éves program. A projekt kivitelezői tudatosan választottak a közép-magyarországi, Budapest közeli város után egy másik földrajzi régióban találhatót.

Egy gazdaságilag, szociálisan és egészségügyi szempontból is más kihívásokkal küzdő települést választottak a program kiterjesztésére.








hirdetés