Megmenekült a betiltástól a török kormánypárt

Épphogy megmenekült a betiltástól a kormányon lévő török Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), miután az alkotmánybíróság 11 tagja közül hat a párt megszüntetését célzó indítvány ellen szavazott szerdán. A taláros testület ugyanakkor súlyos pénzbírságra ítélte a politikai szervezetet a szekularizáció elleni tevékenysége miatt.

A török alkotmánybíróság elnöke, Hasim Kilic szerint az AKP “komoly figyelmeztetést” kapott, és felére csökkentették az idei állami támogatását. “Remélem, hogy a párt megfelelően értékeli az eredményt, és jól értelmezi a döntés üzenetét” – fogalmazott Hasim Kilic. A pénzbüntetést megszavazó bírák szerint az AKP valóban az országban jelen lévő szekularizáció-ellenes tevékenység gyújtópontjává vált, ám a helyzet nem olyan súlyos, mint ahogy azt a főügyész állította.

Abdurraham Yalcinkaya főügyész kedden ismertette vádbeszédét a testület előtt – eszerint az előző választásokon fölényes győzelmet aratott AKP a világi Törökországot támadó elemek gyűjtőpontjává vált. Yalcinkaya ezért a párt beszüntetését, valamint az elnök, a miniszterelnök és további 69 párttagnak a pártpolitikától öt évre való eltiltását szerette volna elérni. Nyilatkozata szerint ugyanis “nincs más módja a társadalom megvédésének, mint a párt betiltása”. A Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök által alapított szervezetet sokan kritizálják amiatt is, hogy az iszlám fejkendő viselését újra engedélyezni akarja a szekularizált Törökországban.

A bíróság döntését üdvözölte az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana is, aki szerint az ítélet segíthet a stabilizációs törekvéseknek. Az AKP pedig a demokratikus alapelvek győzelmeként értékelte a határozatot.

A főügyész kérése egyébként precedens nélküli volt Törökországban, és politikai krízishez vezethetett volna. Előzőleg az Európai Unió bővítési biztosa, Olli Rehn is arra figyelmeztetett, hogy az ügy megakaszthatja Törökország uniós csatlakozási folyamatát. Szerinte a politikai viták elintézésének helye a szavazóhelység, nem pedig a bíróság. Az AKP korábban azt nyilatkozta, hogy szakított iszlamista gyökereivel, és támogatja Törökország uniós tagságát. Két hete végzett felmérések szerint továbbra is az AKP a legnépszerűbb párt Törökországban.








hirdet�s