Megkezdődött a szabadkai késelő és tettestársa pere

Szabadkán a kerületi bíróság előtt megkezdődött annak a két szerb fiatalembernek a pere, akik nacionalista indíttatásból megtámadták, egyikük pedig megkéselte Komjáti Attilát. A vád ellenük nemzeti gyűlölet szítása. A vádlottak tagadják a bűncselekmény elkövetését. Komjáti Attila pedig meglepetésre nem ismerte fel a tetteseket, és kijelentette, nem emlékszik, kik támadták meg.

Az etnikai incidens még áprilisban történt Szabadkán, a Maxi áruház parkolója közelében. Két szerb fiatal belekötött Komjáti Attilába és a vele levő Jakab Lillába. Ez utóbbit sértegették, de a magyarokat is becsmérlő kijelentéseket tettek. A beavatkozó Komjáti Attilát hasba szúrták.

Szlobodan Djordjevics a bíróság előtt kijelentette, hogy részeg volt, és semmire sem emlékszik. A másik vádlott, Luka Tubics hallgatással védekezik. Az ügyésznő emlékeztet, hogy mindketten erőszakos magatartású személyek, és már korábban is vettek részt verekedésekben.

Feltűnő Komját Attila nyilatkozata, hogy nem ismeri fel támadóit, hiszen a rendőrség a sértettek vallomása alapján vette őket őrizetbe. Jakab Lilla pedig – mivel saját bevallása szerint nem tud jól szerbül – nem tudja felmérni, hogy a két szerb fiatal kijelentései a magyarokra nézve mennyire voltak sértők. A korábbi bizonyító eljárás során a két vádlottat nevezte meg elkövetőknek. Most azonban nem biztos benne.

A Vajdaság Ma internetes újság észak-bácskai tudósítója szerint Szabadkán azt híresztelik, hogy Komjáti – cserében amiért nem vall támadói ellen – lakást kap a gazdag Djordjevics családtól. A sértett azonban a bíróságon állítólag tagadta, hogy bármit is ígértek volna a támadók hozzátartozói. A késelő Szlobodan Djodjevics Vojin Djordjevics ismert szabadkai üzletembernek a fia. A per pénteken folytatódik.








hirdet�s