Ózdi KC

2019.08.06. 10:30

Fiatalos lendülettel

A nyári szünetben négy játékos távozott, ugyanennyi érkezett az NB I./B férfi-kézilabdacsapathoz.

Marosréti Ervin

Az ÓAM-Ózdi KC-nál is elkezdődött az alapozó munka

Fotó: Marosréti Ervin

Az előző szezonban megszerzett hatodik helyezés után tovább fiatalodva kezdte meg az alapozást az ÓAM-Ózdi KC férfi-kézilabdacsapata. Az NB I./B-s ózdiak a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is hazai környezetben gyakorolnak a szeptember közepén kezdődő új bajnokságra. A tizenkét csapatos keleti csoport vélhetően tovább erősödik, hiszen mindkét élvonalbeli kieső – Vecsés, Cegléd – ide került, de az újoncnak számító Hatvan és FTC U21 sem a kiesés elkerüléséért szeretne harcolni. Az ÓAM-Ózdi KC-nál a stabil középmezőnyben várják a csapatot, amely kissé ismét átalakult.

– Minden évben elmondjuk, hogy ilyen kiélezett szezon még nem volt, mint az előttünk álló, ez most is igaz – fogalmazott a rajt kapcsán Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője. – Vélhetően most is rengeteg szoros meccs vár ránk, amelyekből jól kell kijönnünk, hogy a kitűzött célunkat el tudjuk érni. A többi csapattal kapcsolatban egyelőre még csak a zuhanyhíradós információnk van, de az általános tapasztalat szerint mindenki igyekszik megerősíteni a keretét. Nálunk négy távozóval és négy érkezővel kell számolni, igyekszünk az új igazolásokat minél hamarabb beilleszteni a csapat játékrendszerébe. Fontos megemlíteni, hogy a 18 fős felnőttkeretünket az NB I.-es ifjúsági csapatunk hat felnőtt korú játékosával tettük teljessé, ami a fiatalok számára is komoly lehetőséget jelenthet.

Az ózdiak legutóbbi keretéhez képest a szurkolók már nem találkozhatnak Pánczél Zoltánnal és Stáb Bencével, akik Nyíregyházán folytatják a pályafutásukat. Rajtuk kívül két kapus távozott: Nagy Dominik vélhetően az Egerhez, Losonczi László pedig a Kazincbarcika keretéhez csatlakozik.

Az érkezők

Régi-új ismerősként az ÓAM-Ózdi KC ismét szerződtette Tóth Koppányt, a rutinos, remek képességű kapus Mezőkövesdről érkezik a piros-kékekhez. A Veszprém U21-es csapatától az ózdi nevelésű Száva Máté is hazatért, belső posztokon pedig Benák Krisztián és Gyimesi Máté csatlakozott az együtteshez, Előbbi Németországból tér haza, utóbbi pedig legutóbb a Tungsram SE Nagykanizsa gárdáját erősítette. A borsodiak kerete ezzel tovább fiatalodott.

– Bízom benne, hogy lendületes, fiatalos csapatunk lesz, amely meg tud felelni a vele szemben támasztott elvárásoknak – folytatta Szakál György. – Erőnléti és labdás edzéseket vegyesen tartunk, hiszen a bajnoki rajtig hátralévő időt szeretnénk a lehető legjobban kihasználni. Az első két hétben nem játszunk edzőmérkőzést, utána viszont többet is. Augusztus 13-án Hatvanban lépünk pályára, majd 22-én az újoncot hazai környezetben is vendégül látjuk. A Balassagyarmattal is összemérjük az erőnket, szeptember első napján pedig Kazincbarcikára kaptunk meghívást egy jubileumi tornára.

Tétmeccsek idegenben

Az ÓAM-Ózdi KC már augusztusban tétmérkőzést játszik, hiszen a Magyar Kupa selejtezőjében a Nyírbátor vendégei lesznek. Emellett idén először a ligakupán is játszik a csapat, de ezeknek a mérkőzéseknek az időpontja még nem ismert. Az viszont igen, hogy a bajnokságot szeptember közepén Nyíregyházán kezdik a piros-kékek. Az első hazai bajnoki szeptember 22-én, vasárnap lesz, amikor az Algyő látogat a Marosi István Városi Sportcsarnokba.


Az ÓAM-Ózdi KC ellenfelei a 2019/2020-as szezonban:

NB I./B-s bajnokság: Cegléd, Vecsés, FKSE-Algyő, Békés-Drén KC, Kecskeméti TE, Balmazújvárosi KK, Nyíregyháza, Balassagyarmati Kábel SE, Mizse KC, Hatvan, Ferencváros 21

Magyar Kupa: VKK Nyírbátor (NB II., előselejtező), továbbjutás esetén Kisvárda (NB II., 1. forduló)

Ligakupa: Eger Eszterházy SZSE (NB I.), Balassagyarmati Kábel SE (NB I./B)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában