Megkérdeztük: Milyen volt 2014?

Gál Teodóra , Grubert Roland, Juhászné Ceglédi Tünde és Torma András
Gál Teodóra , Grubert Roland, Juhászné Ceglédi Tünde és Torma András
Miskolc – Mi volt jó és rossz a 2014-es esztendőben?

Gál Teodóra egyetemi hallgató: „Ebben az évben az volt a legjobb, hogy magam mögött tudhattam az érettségit és felvettek az egyetemre. Nagyon jól érzem magam a Budapesti Műszaki Egyetemen, nem kell a mindennapos stresszel számolni, jól megy a tanulás, már csak egy vizsgám van, és a kollégiumi szobatársam is aranyos. Engem az egyetemi lét nagyon sok energiával tölt fel, és sok érdekes dologról tanulunk.
A rossz pedig az volt, amikor az érettségi miatt sokat izgultam. Csak ültem a könyv felett, nagyon féltem a történelemtől. Arra gondoltam csak, hogy felvegyenek az egyetemre. És rossz volt a karácsony előtti nap, december 23-a is, mert akkor még vizsgáztam, és teljesen egyedül voltam a kollégiumban.”


Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. megyei igazgatója: „Legnagyobb sikerünk az volt ebben az évben, hogy fejleszteni tudtuk a Hajléktalanokat Gondozó Központunkat. 120 millió forintot nyertünk uniós pályázaton, ebből egy új szárnyat építettünk. Siker az is, hogy létre tudtunk hozni egy családi napközi hálózatot. Jó az is, hogy nagyobb cégek részt vállalnak a szegény emberek megsegítésében. Több nagyobb vállalattal állunk kapcsolatban, akik felelősséget éreznek embertársaink iránt. És az is nagyon jó érzés, amikor a rászorulók hálás tekintettel köszönik meg az adományt, a segítséget. Persze nem mindenki.
A legrosszabb pedig az volt ebben az évben, hogy nap mint nap találkozunk a szegénységgel, a kilátástalan emberi sorsokkal. De hát azért vagyunk, hogy enyhítsük a bajokat.


Juhászné Ceglédi Tünde, a Miskolci Drogambulancia vezetője: „Nekem az volt a legnagyobb boldogságom, hogy a fiam megnősült. Kedves, aranyos felesége van, nagyon örülök. Az esküvő családias volt, de hangulatos és különleges. Nagyon jól érezte magát mindenki. A drogambulancia életében talán azt említhetem sikerként, hogy egyre többen keresnek meg bennünket. Ez azt jelenti, hogy egyre többen ismerik fel a kábítószer-fogyasztás veszélyeit, és mernek segítséget kérni. A rossz pedig az volt ebben az évben, hogy egyre nehezebb helyzetben vannak a drogfogyasztókkal foglalkozó intézmények. Kevesebb a pályázati lehetőség, ebben az évben nem is tudtunk fejleszteni, szolgáltatást bővíteni, örültünk, hogy a jelenlegi állapotot fenn tudtuk tartani.”


Torma András, a Miskolci Egyetem rektora: „A legnagyobb örömöm, hogy a Miskolci Egyetem helyzete stabil, jól gazdálkodott a rendelkezésére álló forrásokkal. Kiemelkedő siker az is, hogy nagyot ugrott előre az egyetemi rangsorban, a 18. helyről a 12.-re. A magánéletemben pedig az volt a legnagyobb siker, hogy a lányomnak sikerült a felsőfokú angol nyelvvizsgája. Kudarcként azt említhetem, hogy még mindig nem sikerült az egyetem főépületének felújítását befejezni, pedig ez egy 2009 óta húzódó projekt. A befejezéshez segítséget kaptunk, plusz forrásokat is sikerült szereznünk. Január 12-én írjuk alá a szerződést a kivitelezővel, és május 12-ére végre befejeződik a rekonstrukció. Ezzel egy 6,5 milliárdos projekt végére tehetünk pontot.”









hirdet�s