Megkérdeztük: Hogyan töltötte a hosszú hétvégét?

Miskolc – Olvasóinktól azt kérdeztük, hogyan töltötték a hosszú hétvégét? Volt, aki kihasználta a négy napot, kirándulást, családi programokat szervezett, de olyan is akadt, aki a számítógépet bűvölte egész hétvégén.   video

A hét végén kirándultunk, aztán a gyerekeknek tanulniuk is kellett, mert elég sok házi feladatot kaptak. Jutott idő egy kis szalonnasütésre is, ez volt az év első szalonnasütése. Most még befejezem a takarítást, amit korábban elkezdtem.
Juhász Jánosné (32), kereskedő

A számítógép előtt ültem egész hétvégén. Volt egy kis tévézés is, és játszottunk a gyerekkel. Nem akartunk menni sehová, mert féltünk az ünnep alatti és utáni esetleges tüntetésektől, zavargásoktól. Mást nem csináltam, csak a számítógép volt.
Onda Zsolt (31), szobafestő

A hosszú hétvége első két napján Egerben kirándultunk a barátainkkal. A következő napot is a barátainkkal töltöttük egy buddhista rendezvényen, és az este is társaságban telt. Ma családi rendezvényen veszünk részt, gyermekprogramokat kerestünk.
Bernáth Anett (31), közgazdász

A kertben játszottam a testvéremmel. Nyíregyházán is voltunk az állatkertben, ami nagyon szép, mert most bővítették és újították föl. Láttam a gepárdokat, akik nemrég érkeztek az állatkertbe. Volt egy kis házi feladat is, azt megcsináltam.
Czink Fruzsina (11), tanuló

Én nem érzékelem, hogy mikor van hosszú hétvége, mert folyamatos műszakban dolgozom. A négyből csak két napom volt szabad. Otthon voltam a családommal, pihentünk, ma pedig elmentünk a Babaexpora, hogy körülnézzünk egy kicsit.
Garai László (37), hengerész

KHE








hirdet�s