Megkérdeztük: Hogy sikerült a magyar írásbeli?

Akt.:
Megkérdeztük: Hogy sikerült a magyar írásbeli?
Miskolc – Magyar nyelv és irodalom tantárggyal kezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák hétfőn. A középszintű érettségit választó diákok a szövegalkotási részben Arany János Tetemrehívás című balladájának elemzése, Karinthy Frigyes „A jó tanuló felel és A rossz tanuló felel összehasonlító elemzése közül választhattak, valamint Camus Pestis című regénye alapján a heroikus életérzés mellett vagy ellen érvelhettek.

– Jól sikerült, de azért vannak kétségeim. A szövegértés szerintem könnyebb volt, mint a szövegalkotás. Én az összehasonlító novellaelemzést választottam – mondta az Észak-Magyarországnak Szilárdi Brigitta.

Barátnője, Nagy Patrícia könnyűnek találta az írásbelit, úgy érzi, jól sikerült. Ez annak is köszönhető, hogy sokat gyakorolt az érettségire.

Vizsolyi Ádám is azt mondta, hogy könnyű volt. Úgy fogalmazott: aki a 4 év alatt odafigyelt órákon, az meg tudta írni az írásbelit.

Ádám Júlia nem találta sem túl nehéznek, sem túl könnyűnek a magyart. Csak egy problémája volt: kevésnek érezte az időt a szövegértési feladatokra.

Kolláth Berta minden kérdésre válaszolt, bár nem biztos benne, hogy minden jó is. A Karinthy-novellákat választotta, mert szerinte a többi feladat sokkal nehezebb volt.

Tóth Dorottya könnyűnek találta a szövegértési részt, de mint mondta, voltak becsapós kérdések is. A szövegalkotást pedig azért tartotta könnyűnek, mert ismerős művekről kellett írni.


Magyar: „Nehezebbre számítottam”

Miskolc – A magyarral elbírtak a diákok, azt mondták, nem volt túl nehéz.

Tarisznyát vettek a vállukra

Miskolc – Az elmúlt hét végén búcsút vettek a végzős diákok iskolájuktól.

Karinthy és Arany az érettségin

Miskolc – Hétfőn reggel 8 órakor elkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi. A 2012. május-júniusi érettségi vizsgákra 8747 fő jelentkezett megyénkben, akiket 263 vizsgabizottságba soroltak be a vizsgát szervező intézmények.

Kazincbarcikán is elballagtak…

Kazincbarcika – A korábbi hagyományokat folytatva – az intézményi búcsúztatók mellett – idén is rendeztek városi ballagási ünnepséget Kazincbarcikán.

„Kell még egy szó, mielőtt mennél”

Miskolc – Együtt ballagtak szombaton a Berze végzősei a félszáz esztendővel ezelőtt végzettekkel.

A 2012-es ballagók névsora Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Borsod-Abaúj-Zemplén – Összeállításunkban az idén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ballagó középiskolások névsorát közöljük.








hirdet�s