Mégis megy az űrbe a meglőtt képviselőnő férje

Mark Kelly vezeti az Endeavour utolsó űrmisszióját – ezt maga az asztronauta jelentette be pénteken, hozzátéve, hogy jövő héten kezdi a felkészülést a küldetésre.

Mark Kelly részvétele a kilövésen azért vált kétségessé, mert felesége, Gabrielle Giffords súlyos fejsérülést szenvedett január elején egy támadásban. A kongresszusi képviselőnőt egy fegyveres férfi lőtte le egy tucsoni politikai gyűlésen.

A 46 éves űrhajós reményei szerint felesége állapota a következő időszakban annyit fog javulni, hogy személyesen részt vehet az űrsikló április 19-re tervezett floridai kilövésén. “Ott kell lennie a startnál, ez a tervem” – mondta újságírók előtt a 14 napos misszió leendő parancsnoka. Kelly ugyanakkor nagyon szűkszavúan nyilatkozott felesége állapotáról, és csak annyit közölt, hogy “rehabilitációs orvosát lenyűgözi az előrehaladása”. Döntésével kapcsolatban pedig azt mondta, úgy véli, felesége is egyetértene vele.

Egy hónappal ezelőtt az asztronauta még úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg a felesége betegágya mellett tölti majd a következő hónapokat. Giffords azonban azóta kikerült az intenzív osztályról, és Tucsonból átszállították egy houstoni rehabilitációs intézetbe. Kelly elmondta: nagyjából ekkor kezdett azon gondolkozni, hogy mégis elvállalja az űrsikló parancsnokságát. “Gondolkozni kezdtem az STS 134-ről, a küldetésről, a csapatomról, és sok más tényezőről is, közte arról, hogy Gabrielle mit szeretne, hogy tegyek. Végül meghoztam a döntést, hogy visszatérek” – fogalmazott, hozzátéve, hogy felesége családja is támogatta elhatározásában.

Peggy Whitson, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) asztronautákért felelős irodájának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a NASA “örül, hogy Mark visszatér”. Mint mondta, az űrhajós “veterán parancsnok”, aki sikeresen vezeti majd a missziót. Az Endeavour április útja Mark Kelly negyedik űrutazása lesz, amelyen a parancsnok találkozik majd ikertestvérével, Scott Kellyvel, aki jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) teljesít szolgálatot.

A NASA legközelebbi kilövését a tervek szerint február 24-én tartják, akkor indul a Discovery utolsó útjára. Az Endeavour április útja után a NASA szeretne egy végső űrsikló-kilövést: június 28-án az Atlantist küldenék fel az űrállomásra. Ezután a három járműből álló űrsikló-parkot kivonják a forgalomból, és egyelőre az orosz Szojuzok segítségével lesz csak megközelíthető az ISS.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s