Megint Európa legszebbje lett a miskolci adventi villamos!

A győztes miskolci adventi villamos!
A győztes miskolci adventi villamos! - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Megvédte tavaly elnyert címét a 202-es Tátra-szerelvény.

Idén is a miskolci adventi villamos nyerte az ünnepi szerelvények európai versenyét, melyet a cseh MHD86 elnevezésű portál hirdetett meg. A tavaly december 13-án indult vetélkedésen húsz napon át nyolc ország tizenhét villamosára lehetett voksolni.

A mostani szavazáson szinte végig Plzen és Miskolc villamosa versengett egymással. Eleinte a cseh szerelvény vezetett, a helyiek láthatóan nagy erőket mozgattak meg annak érdekében, hogy idén ők nyerjenek. Aztán a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) is felfedezte a játékot, majd megosztotta a linkjét. Ezt követően a szavazás híre a helyi sajtón át a népszerű közösségi portálig meg sem állt, és a miskolci Tátra néhány óra alatt átvette a vezetést.

A miskolciak voksolási kedve az év végi ünnepek idején, sőt azután is kitartott, és bár a finisben végül a csehek is felébredtek, ez már csak a szépítéshez volt elég. A miskolci adventi villamos több mint huszonhétezer szavazattal, a voksok harminckilenc százalékát szerezte meg, és ezzel az eredménnyel idén is Európa legszebbje lett.

A plzeni kocsira több mint huszonegyezren szavaztak, így a maga harmincegy százalékával a második helyen végzett.

Csodájára járnak

A szavazást követően Vaskó Tiborné, az MVK operatív igazgatója az Északnak azt mondta, a díszes jármű évek óta töretlen népszerűsége garancia volt a sikerre.

– Örülünk neki, hogy ismét Miskolc nyert a versenyen. Az utasok visszajelzései szerint a villamosunk mellett szólt az is, hogy mi más városokkal ellentétben a külső mellett a belső tereket is dekoráljuk. Jó látni azt is, hogy az adventi villamos jót tesz a város turizmusának is, hiszen idén is sokan jöttek Miskolcra külföldről és belföldről egyaránt, hogy utazhassanak a jégpalotává vált szerelvényen. – tette hozzá a társaság operatív igazgatója.

ÉM-TÁ


Az adventi villamos
Miskolc - Csütörtök este hat óráig lehet szavazni az MHD86 nevű cseh portál által második alkalommal meghirdetett legszebb európai adventi villamosok versenyén. A megmérettetésen – melyen idén is magabiztosan vezet a miskolci adventi villamos – nyolc ország tizenhét szerelvényére lehetett voksoln...

Népszerű Miskolc adventi villamosa
Miskolc - A szavazás jelenlegi állása alapján szinte már biztos, hogy megvédheti tavalyi elsőségét a legszebb adventi villamos címre hajtó 202-es miskolci Tátra. Az európai adventi villamosok versenyét idén is egy cseh tömegközlekedési internetes oldal hirdette meg. Magyarországot a miskolci, a s...

A miskolci adventi villamos
Miskolc - A legszebben feldíszített ünnepi díszbe öltöztetett szerelvényt keresik. Idén is meghirdette a legszebb európai adventi villamosok versenyét az MHD86 nevű cseh portál. A megmérettetésen nyolc ország – Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Ausztria, Horvátország, Magyarország, Németorszá...

Különleges adventi villamos állt forgalomba Miskolcon
Miskolc - Hetedszer is tud újat mutatni a miskolci adventi villamos. Volt, aki a pirosat, más az óarany színűt imádta. Van, akinek a tavalyi csodaház, másnak pedig az idei jégpalota az eddigi legszebb. Ahány ember, annyiféle ízlés, egy viszont biztos: az ünnepi díszbe öltöztetett szerelvény már h...