Meghosszabbították a legmagasabb szintű készültséget Brüsszelben

Akt.:
Brüsszel – Meghosszabbították a legmagasabb szintű, négyes fokozatú terrorfenyegetettségi készültséget Brüsszelben – jelentette be Charles Michel belga miniszterelnök vasárnap délután a nemzetbiztonsági tanács ülését követően. Vasárnap este rendőrségi akció kezdődött a brüsszeli belvárosban, amelyről azonban hivatalosan egyelőre nem közöltek részleteket.

Az iskolák zárva maradnak, a metró nem közlekedik hétfőn. A nagy számú látogatót vonzó rendezvényeket korlátozzák. A miniszterelnök bejelentése szerint a nemzetbiztonsági tanács úgy ítélte meg, hogy továbbra is “súlyos és azonnali” terrorfenyegetettség áll fenn.

Szombaton a főváros térségében a legmagasabb szintre emelték a terrorellenes készültség szintjét, miután az egy héttel ezelőtt Párizsban végrehajtott terrortámadáshoz hasonló terrorakció előkészületéről szereztek értesülést.

Belgium többi részében – szintén az eddigi intézkedésnek megfelelően – a második legmagasabb, hármas fokozatú készültségi szint marad érvényben.

A kormányfő szerint hétfő délután újra értékelik a helyzetet. A cél az, hogy az élet a lehető leggyorsabban visszatérjen a normális mederbe – tette hozzá Charles Michel.

Vasárnap reggel már tíz gyanúsítottat keresett a belga rendőrség, akik a biztonsági szolgálatok jelentése szerint az egész országban, valamint a főváros különböző helyein hasonló méretű robbantásos merényletekre készülnek, mint a november 13-i párizsi akciók voltak – adta hírül a France Info francia hírcsatornára hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap internetes kiadásában vasárnap.

A kormány kérésének eleget téve Brüsszelben és környékén elmaradtak a nagyobb tömegeket vonzó rendezvények, koncertek, sportesemények, valamint a hétvégén szinte minden múzeum, bevásárlóközpont és mozi zárva tartott. Növelték a biztonsági intézkedéseket a tömegközlekedésben, a reptereken és pályaudvarokon, a nagyobb csomópontokon páncélozott harci járművek állnak, felfegyverzett katonák járőröznek a város turisták által látogatott negyedeiben. Több belvárosi utcán is megtiltották az autóközlekedést. Emellett a kormány telefonos szolgálatot is létrehozott, amelyen bárki érdeklődhet a helyzetről, vagy tanácsot kérhet a frissen létrehozott krízisközponttól.

A belga média késő este azt jelentette, hogy rendőrségi művelet kezdődött Brüsszel központjában, nem messze a város főterétől. A La Libre Belgique című napilap internetes kiadása arról számolt be, hogy az akció nem sokkal este hét óra után indult az óvárosi Grand Place (Brüszel főtere) körzetében és a Rue du Midi-n, és a szombat óta érvényben lévő terrorellenes készültség keretében zajlik. Részletek nem ismeretesek.

A közösségi médiában közzétett fotók és bejegyzések szerint a lakosságot arra szólították fel, hogy ne menjenek az ablakok közelébe, miközben lezárták a környező utcákat.

Egy, a Twitteren közzétett fotón egy szálloda halljában álló fegyveres katonát lehetett látni.

A brüsszeli rendőrség később az AFP francia hírügynökségnek megerősítette, hogy “Belgium több pontján” rendőrségi művelet indult, azonban arra kérte a sajtót, hogy ne közöljön helyszíneket a folyamatban lévő akciókkal kapcsolatban.

Több helyi hírportál és televízió beszámolója szerint egy katonai helikopter is megjelent Brüsszel felett, és több kerületből érkezett jelentés rendőri és katonai akciókról. Több belváros étterem vendégeit arra szólították fel, hogy hagyják el a környéket. A hírműsorok rendszeresen ismétlik Belgium első számú kőrözött személye, a hét helyszínen elkövetett párizsi támadások egyik feltételezett elkövetője, Salah Abdeslam fényképét és a rendőrség elfogatóparancsát.

A francia nyelvű belga közszolgálati televízió és rádió, az RTBF vendége volt vasárnap Mohamed Abdeslam, a keresett terrorista testvére, aki elmondta, hogy családja az utóbbi időben sem vett észre rendkívülit Salah viselkedésében. Mohamed szerint testvére nagyon erős külső befolyás hatására cselekedhetett és arra kérte, hogy adja fel magát.

– MTI –