Meghalt az utcai tömeges muri résztvevője, miután lezuhant egy hídról

Meghalt egy 21 éves férfi csütörtökön, miután lezuhant egy hídról egy Facebookon szervezett utcai buli közben, a franciaországi Nantes-ban.

A férfi egy ivászaton vett részt, amelyből már többet is rendeztek az elmúlt hónapokban. A rendezvények veszélyeire a rendőrség többször figyelmeztetett. A nantes-i bulin állítólag tízezren jelentek meg, miután az eseményt a Facebookon megszervezték.


Tavaly novemberben, Nantes-ban egy hasonló tömeges utcai bulin 50-en szinte eszméletlenre itták le magukat, majd estek bele a Loire folyóba. Ekkor nem történt nagyobb baj, senki nem fulladt a vízbe, nem sérült meg. Az eset hatására a város vezetői nemrég betiltották az alkohol árusítását és fogyasztását Nantes központjának nagy részén a szerdai újabb bulira készülve. Az utcai murira 400 rendőrt is mozgósítottak.

A rendőrök több mint 40 résztvevőt őrizetbe vettek, mert megszegték az alkoholtilalmi rendelkezést vagy, mert erőszakosan viselkedtek. Foix ((Foá)) és Montpellier ((Monpölié)) vezetői áprilisban betiltották a náluk tervezett ivászatot arra hivatkozva, hogy a közrend lenne veszélyben. Ennek ellenére Montpellier-ben összejött csaknem tízezer ember a Facebook-on szervezett bulira most szerdán éjszaka. Ott nem volt súlyosan incidens, habár következményekkel sokan, mivel megszegték a tilalmi rendelkezést.

Tömege utcai ivászat volt már Rennes-ben is, ott 14 embert kellett kórházba vinni, és közülük néhányan súlyos állapotban vannak. Május 23-án a párizsi Mars mezőn várható a következő Facebookos utcai muri. A rendőrség előre figyelmeztette a párizsi szervezőket, hogy a Mars-mezőn, vagyis az Eiffel-torony és az Ecole Militaire közötti részen szigorúan tilos az alkohol fogyasztása.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s