Megérkezett hágai börtönébe Karadzsics

Szerda hajnalban megérkezett Hága melletti börtönébe Radovan Karadzsics, háborús bűnökkel vádolt volt szerb vezető – jelentette az AFP francia hírügynökség helyszínen lévő fotóriportere. A 13 éves bujkálás után július 21-én letartóztatott politikust eddig egy belgrádi börtönben tartották fogva.

A politikust szállító három fekete, lesötétített ablakú autóból álló konvoj szerdán kora hajnalban hagyta el a belgrádi bírósági épületet, és az őt Hollandiába szállító repülőgép fél hét előtt pár perccel ért földet Rotterdamban. A gép egyenesen egy hangárhoz gurult, ahol két fekete, jelzés nélküli kisbusz várakozott, amelyek fél óra múlva hagyták el a repülőteret.

A 63 éves volt szerb vezetőt szállító konvoj hét óra után tíz perccel érkezett meg a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék (ICTY) hágai börtönébe. Karadzsicsnak az 1992-től 1995-ig tartó boszniai háború alatt elkövetett háborús bűnök miatt kell bíróság elé állnia, ahol 11 vádpontot hoztak fel ellene: egyebek mellett népirtással és emberiesség elleni bűnökkel vádolják.

Karadzsics kiadatása előtt néhány órával zavargások törtek ki a szerbiai fővárosban. A szerb nacionalista vezetők hívására 15 ezren vettek részt azon a tüntetésen, amelyet Radovan Karadzsics kiadatása ellen szerveztek. A tömegből kivált a fiatalok egy csoportja, amely összecsapott a kivezényelt rohamrendőrökkel. A hatóságok gumilövedékekkel és könnygázzal próbálták megfékezni a tüntetőket. Az utcai harcban 25 rendőr, 19 civil – köztük egy spanyol és egy szerb újságíró – sérült meg. Reggelre helyreállt a rend Belgrádban.








hirdet�s