“Megéri, mert az ember maga is tanul, újabb ismereteket szerez”

Hadobás Pál
Hadobás Pál
Edelény – Hét intézményegység tartozik a kitüntetett irányítása alá.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket adott át a Pesti Vigadóban. Magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Hadobás Pál, az Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely igazgatója.

Néhány napja hívtak Kanadából, hogy nincs-e még egy példányom. Hadobás Pál

1981-től

– Eredetileg gépész technikusként végeztem a miskolci középiskolában, majd népművelés-pedagógia szakon szereztem diplomát – tekintett vissza a kezdetekre beszélgetésünk elején Hadobás Pál. – 1981-ben kerültem Edelénybe a Járási, Nagyközségi Művelődési Központ és Ifjúsági Ház munkatársaként, majd 1982-ben igazgatóhelyettes lettem. Az én feladatom az akkor 65 településből álló Edelényi járás közművelődési hálózatának összefogása, segítése, programok szervezése és persze szaktanácsdadás volt. 1986-ban a művelődési központ igazgatója lettem, majd az edelényi művelődési intézmények 1994-es összevonása után a városi könyvtárba kerültem – mint múzeumi népművelő – és akkor kezdtem el intenzíven a járás helytörténetével foglalkozni. Ebben szerepe volt a bátyámnak is, aki már végzett ezzel kapcsolatos kutató­munkát, és „rám ragasztotta” ezt a fajta érdeklődési kört.

Hadobás Páltól azt is megtudtuk, hogy előtte is voltak kisebb munkái, például szülőhelye Ormosbánya és az ottani bányaüzem történetével kapcsolatosak.

– Az első „igazi” dolgozat az Istvánffy Gyula megyei honismereti pályázatra készült és az ormospusztai munkások olvasókörének történetét dolgozta fel – tette hozzá. – Azóta 25 kötetem jelent meg kisebbektől a nagyobbakig, azt viszont nem tudom, pontosan hány dolgozatot készítettem, de közel a húszhoz. A munkáim általában évfordulókhoz kötődnek, de volt, ami felkérésre született és van több közös kötetem is. A legutóbbi könyvem a „Világháborús emlékművek Edelény környékén” volt, a legközelebbi pedig ugyancsak egy jeles dátumhoz kapcsolódik: idén lesz 30 éve város Edelény, ennek tiszteletére jelenik meg egy kiadvány. A nyersanyag már kész van, a „finomítás” időszaka jön.

Arra a felvetésünkre, hogy igen aprólékos munkát igényel egy-egy ilyen kötet, Hadobás Pál azt válaszolta: „Ez tény, de megéri, mert az ember maga is tanul, újabb ismereteket szerez, illetve ha elkészül, akkor továbbadhatja mindezt. Friss élményem, néhány napja hívtak Kanadából, hogy nincs-e még egy példányom a 2000-ben megjelent „Ormosbánya: Epizódok egy bányatelep múltjából” című összeállításomból…

Komplex munka

Közben megtudtuk azt is, hogy 1999-ben az összevont intézmény igazgatójává választották, melynek a neve 2015-től Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely lett. Hét intézményegység tartozik az irányítása alá: művelődési központ, városi könyvtár, Borsodi Tájház (Közérdekű Muzeális Kiállítóhely), városi televízió, edelényi panzió, Rakaca-tavi Pihenő és az 1000 adagos köz­étkeztetést ellátó konyha.

– A felsorolásból is látszik, hogy ez egy elég komplex munkakör, így alakult, meg kell oldani – mondta Hadobás Pál. – Igyekszünk maximálisan kiszolgálni az érdeklődőket. Folyamatosan rendezvényeket szervezünk, az író-olvasó találkozóktól kezdve a koncerteken át a dumaszínház tagjainak elő­adásáig. Lesz versmaraton a költészet napján, ünnepi könyvhét, a tájházban is vannak programok vagy éppen a város évfordulójához köthetően elindítottunk egy hat előadásból álló várostörténeti sorozatot. Itt a könyvtárban játszóházak, papírszínház várják a gyerekeket, szóval elég sokszínű a palettánk. Van tehát feladatunk bőven de szerencsére a kollégáim felkészült szakemberek, akikkel öröm együtt dolgozni és nem utolsósorban támogatják a helytörténeti munkámat.

ÉM-PA



Sporthírek






hirdetés