Megemlékeznek a reformációról

Tarcal – Három napon keresztül ünnepelnek a hegyaljai településen.

Tarcal önkormányzata nem szakít a hagyományokkal, így ebben az évben immár 22. alkalommal rendezik meg a település napját, ami a szokásoktól eltérően már pénteken délután megkezdődött és csak vasárnap ér véget.

Sokszínű programok

Az összesen háromnapos rendezvénysorozat számos kulturális programmal várja vendégeit. A helyi művészeti csoportoktól sztárvendégekig számos színes műsor látható a színpadon. Kísérő programként pedig hegyaljai borokat és pálinkákat kóstolhatnak helyi borászok jóvoltából. Kézműves és helyi termékvásárral, vidámpark­kal és ízek utcájával is színesedik a programsorozat.

A rendezvénysorozat keretén belül a hagyományokhoz híven idén is lesz Tarcal Vezér Emlékfutás. A versenyt a Zöld Sportok Clubja és Tarcal Község Önkormányzata közösen rendezik meg. Védnökök Török Dezső, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke és Butta László, Tarcal község polgármestere.

Butta László lapunknak elmondta, korábban is hagyomány volt, hogy a falunapot pénteken és szombaton, azaz két napon keresztül tartották, de most azért döntöttek úgy, hogy vasárnapra is beiktatnak egy programot, mert szeretnének méltóképpen megemlékezni a reformáció 500 éves évfordulójáról egy vasárnap délutáni istentisztelet és egy már szombaton megnyíló kiállítás keretében a település vezetője hozzátette, bár tarcali falunapról van szó, természetesen minden érdeklődőt szeretettel várnak a hegyaljai településre, hogy együtt ünnepelhessenek a hétvégén.

– ÉM-BG –