Megegyezés közelében az Irán elleni ENSZ határozat-tervezet

Sikerült megegyezni az iráni atomprogram elleni ENSZ határozat-tervezetről az ENSZ diplomatáknak. A követek reményei szerint már csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanács elé kerülhet a tervezet.

Az ENSZ BT állandó tagjai – az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és Kína -, valamint Németország képviselői szerdán egyezségre jutottak az Irán elleni szankciókról. A tervezetet a kormányok jóváhagyása után mutatják be a teljes BT-nek, reményeik szerint még csütörtökön. Ezután a szavazást valószínűleg valamikor a jövő héten tartják, miután az összes delegáció áttanulmányozta azt.

A kiszivárgott információk alapján a tervezet többek között utazási tilalmat vezetne be a perzsa állam rakéta és atomprogramjában részt vevő tisztviselőkkel szemben, valamint megtiltaná a fegyverkereskedelmet Iránnal.

A határozat célja, hogy rávegye Teheránt sok vitát kiváltott atomprogramjának beszüntetésére. A nyugati nagyhatalmak azt gyanítják, hogy Irán atombomba előállítására készül, míg a perzsa állam folyamatosan azt állítja: nukleáris programja kizárólag polgári célokat szolgál.








hirdet�s