Megduplázta Felsőoktatási Minőségi Díját a miskolci Gazdaságtudományi Kar

Miskolc – I. Arany fokozatú Elismerő Oklevelet kapott a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara az idei Felsőoktatási Minőségi Díj pályázat Szervezeti egység kategóriájában – az elismerést a Miskolci Egyetem május 27-i szenátusi ülésén adta át Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár.

Az elismerés jelentőségét mutatja, hogy miskolci Gazdaságtudományi Kar ezzel duplán is minőségdíjas: 2007-ben ezüst fokozatú elismerést vehetett át ugyanebben a kategóriában a kar vezetése.

A díj az európai minőségfejlesztési koncepció kritériumai alapján értékelik a pályázó  intézményeket, szervezeti egységeket. A Miskolci Egyetem intézményi szinten 2008-ban lett az ország első Felsőoktatási Minőségi Díjas intézménye. A díj odaítélésekor szempont egyebek mellett a hallgatói és a piaci megelégedettség, valamint a munkaerőpiacon való elhelyezkedés lehetősége is.

A Miskolci Egyetem egyik meghatározó kara egyébként július 1-jén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját – a korábbi Közgazdaságtudományi Intézet 1990-ben alakult karrá.

Jelenleg csaknem 2500 hallgatója van a karnak. Az elmúlt két évtizedben a képzési paletta folyamatosan bővült, az egyetemi szintű képzés létrehozása után a szakirányú  képzések kialakítása volt a fő feladat. A szervezeti struktúra is fejlődésnek indult, a folyamatos bővülések által a korábbi tanszékek ma már intézetként, önálló egységként működnek mintegy tíz éve.

A kar felépítése kiegyensúlyozott piramist alkot az oktatók vonatkozásában is. Napjainkban hat intézet szervezeti keretei között tizenöt tanszéken, illetve egy doktori iskolában folyik az alap-, a mester-, a doktorandusz- és az idegen nyelvi képzés, illetve felsőfokú szakképzés.

A bolognai képzés a Gazdaságtudományi Kart is érintette, a hároméves alapképzés és fél év gyakorlat mellett 2 éves mesterképzésre is van már lehetőségük a hallgatóknak, ezzel is növelve a piacképes és gyakorlatorientált diplomások számát. Újdonságként Turizmus alapszakot is választhattak a hallgatók e tanév szeptemberétől a már meglévő négy alapszak és nyolc mesterszak mellett.

A jubileumról egy őszre tervezett kiállítással is megemlékezik majd, amely bemutatja a jelenlegi hat intézet felépítését, kutatási területeit, szakjait, valamint az utat, mely a kar kialakulásához vezetett.

Ami pedig a jövőt illeti, a kar áprilisban egyhangúlag újraválasztott dékánja, prof. Dr. Kocziszky György pályázatában az oktatásfejlesztés az egyik hangsúlyos pont – a tervek között angol nyelvű mesterkurzus bevezetése is szerepel. A kar hazai és nemzetközi (elsősorban Kárpát-medencei) egyetemekkel, cégekkel való szoros kapcsolatainak megtartása és erősítése szintén a kiemelt feladatok közé tartozik.








hirdet�s