Megbírságolta a Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezetet a jegybank

Budapest, 2015. október 7., szerda (MTI) – A Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezetet pénzforgalmi szabálysértések miatt egymillió-kettőszázezer forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – közölte a jegybank a honlapján szerdán.

A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb november 30-ig meg kell szüntetnie a pénzforgalmi jogszabálysértéseket. Az MNB azt is előírta, hogy a hitelintézet legkésőbb 2016. január 15-ig adatok és dokumentumok beküldésével igazolja a feltárt 13 jogszabálysértés megszüntetését.

Az MNB megállapította, hogy a takarékszövetkezet megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény előírásait a keretszerződés-módosítás hatályba lépésére, az előzetes és az utólagos tájékoztatási kötelezettségre és a fizetési megbízások visszatérítésére vonatkozóan, esetenként nem tartotta be a számlanyitás, illetőleg a hatósági átutalások teljesítésének szabályait.

A pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB rendelet szabályai közül megsértették az érkeztetésre, a sorbaállításra, a forint fizetési megbízások teljesítésére vonatkozó előírásokat, esetenként a haladéktalan jóváírás, illetve az értéknap szabályait – közölte a jegybank.

A feltárt jogszabálysértésekől 11-ben a szövetkezet huzamosabb ideig járt el szabályellenesen, ilyen feltételek szerepeltek szerződéseikben, számlavezető rendszerében, illetve belső eljárásrendjében. A fogyasztókat és mikrovállalkozásokat védő jogszabályok megsértése esetenként az ügyfelek széles körét, illetve a nem haladéktalan jóváírás esetében a fizetési műveletek jelentős hányadát érintette – áll a közleményben.

Az MNB hangsúlyozta: pénzforgalmi ellenőrzési tevékenységében kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését, a fogyasztók jogainak érvényesítését, azt, hogy betartják-e a fizetési megbízások teljesítésének szabályait, a haladéktalan jóváírási követelményt. Ezek megsértése ugyanis csökkenti az ügyfelek bizalmát a pénzforgalmi szolgáltatások és a készpénzmentes fizetési módok iránt.

– MTI –