Megalakult az Alkotók Nógrád Megyei Szövetsége

Huszonnyolc taggal megalakult csütörtökön Pásztón az Alkotók Nógrád Megyei Szövetsége – tudta meg a Független Hírügynökség.

Zsiga Lajos képzőművész és költő, a jövőben egyesületként működő szövetség elnöke elmondta: az Alkotók Nógrád Megyei Szövetségének létrehozását a pásztói Athéné Alkotókör kezdeményezte. Alapító ezen túl a salgótarjáni Palóc Parnasszus, a Tarján Tarkán Társaság, a Balassi Bálint Asztaltársaság és a Kassák Kör, a Bátonyterenyei Írók Köre, valamit a rétsági Spangár Körből kerültek ki.

Az említett művészeti közösségek várhatóan testületileg is tagjai lesznek a szövetségnek, amely a magyar kultúráért való tenniakarását és a tagok közönséghez segítését célozta meg. A jövőben kiállításokkal és könyvkiadással jelentkeznek, megjelenésüket Nógrád megye önkormányzatának közgyűlése is támogatja – tette hozzá a szövetség elnöke.








hirdet�s