Megalakult a MOL és a CEZ közös vállalata

Gáztüzelésű erőműveket épít Közép- és Dél-Kelet-Európában a magyar MOL és a cseh CEZ olajipari vállalat közös cége – közölte az AFP hírügynökség a Budapesti Tőzsde honlapjára hivatkozva. Az új vállalatot CM European Power International B.V. néven hozták létre.

A magyar és a cseh vállalatnak 50-50 százalékos tulajdonrésze van, egyenlő szavazati joggal és befolyással bírnak. Az új cég alaptőkéje 8,3 millió euró (1,8 milliárd forint). A MOL és a CEZ még tavaly december 20-án írt alá stratégiai együttműködési megállapodást, és a dokumentumban foglaltaknak megfelelően hozták létre az új céget.

A közös vállalat négy országban, Szlovákiában, Magyarországon, Horvátországban és Szlovéniában épít majd gázüzemű erőműveket. A tervek szerint elsőként a pozsonyi és a százhalombattai MOL finomító területén épül egy-egy kombináltciklusú gázturbinás erőművet. Mindkét erőmű 800 megawattot termel majd. Emellett a pozsonyi hőerőművet is korszerűsítik, emelik annak kapacitását. A két beruházás becsült értéke 1,4 milliárd euró (315 milliárd forint) lesz.








hirdet�s