Még vonzóbbá tennék a vegyész szakmát

Akt.:
Az együttműködési megállapodás aláírásán
Az együttműködési megállapodás aláírásán - © Fotó: kolorline
Kazincbarcika – Együttműködési megállapodást írt alá a BorsodChem Zrt. és az Irinyi János Református Oktatási Központ.

Az eseményről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be, melyen Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója előbb köszöntötte a megjelenteket, majd az együttműködés céljáról és jelentőségéről szólt.

– A megállapodás létrejötte még erősebbre fűzi azt a szoros köteléket, ami a cég és az iskola között már hosszú évek óta fennáll, és amely a mindkét fél számára eredményes hosszú távú működés és együttműködés záloga –hangsúlyozta Varga Béla.

A kommunikációs igazgató kiemelte, a partnerség célja a képző intézményben folyó vegyész szakképzés támogatása, ipari gyakorlati tapasztalat szerzésére lehetőséget adó programok szervezésével, mely összevont és évközi laborgyakorlatok, pályaorientációs látogatások, üzemlátogatások keretében valósul majd meg.

Sikerült erősíteni

Csernaburczky Ferenc, az Irinyi János Református Oktatási Központ igazgatója emlékeztetett, intézményükben a négy plusz egy éves vegyészképzés támogató partnere és kezdeményezője a BorsodChem Zrt. volt, ennek köszönhetően pedig sikerült a beiskolázást erősíteni az ágazati képzésben.

barcika2

A Wanhua-BorsodChem az iskolával közös pálya­orientációs megjelenésekkel, vegyész szakkörök szerve­zésével és a jó tanulmányi eredményt elérő vegyésztanulók számára nyújtott havi ösztöndíjakkal arra törekszik, hogy a vegyész szakmát még vonzóbbá tegye a pályaválasztás előtt álló tanulók számára.








hirdetés










hirdet�s