Még pár gondolat a klasszikusok klasszikusáról

Akt.:
A két mester, Luis Enrique és Carlo Ancelotti
A két mester, Luis Enrique és Carlo Ancelotti - © Fotó: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images
Szombat este közel nyolcvanhatezer néző foglalt helyet a Santiago Bernabeu stadion lelátóin, míg a tévéképernyők előtt több millióan követték figyelemmel a Real Madrid-Barcelona rangadót.

Patinás rangadó:

Először 1902-ben feszült egymásnak a spanyol pontvadászat két gigásza, a szombati már a 229. El Clásico volt a sorban. A Real Madrid hétvégi diadalának köszönhetően az örökmérleg jelenleg a következőképpen fest: 92 madridi győzelem, 89 katalán siker, illetve 48 döntetlen.

Sztárkavalkád a pályán:

Mindkét csapat klasszisok egész sorát vonultatta fel a mérkőzésen. A hazai kezdőben három, míg a katalánoknál négy világbajnok futott ki kezdőként a pályára. Külön részt érdemes szentelni a Cristiano Ronaldo-Messi párharcnak, hiszen a világ jelenlegi legjobb labdarúgójáról szóló diskurzusokban, az esetek nagy részében ennek a két játékosnak a neve merül fel leghamarabb.

Fotó: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images Fotó: Gonzalo Arroyo Moreno/Getty Images ©

A meccsen a portugál zseni nyújtott jobb teljesítményt, büntetőjével egalizált a Madrid. Eközben argentin kollégája nem brillírozott szombaton, szakértők szerint enervált futballt produkált.

Első bálozók:

James Rodriguez, illetve Kroos a BL-címvédő madridiak kezdőjében kapott lehetőséget, így először szerepeltek az El Clásicón. A gránátvörös-kékeknél is fellelhettünk olyan labdarúgókat, akik korábban még nem tapasztalták meg testközelből a két gigász parázs rangadóját. Bravo, Mathieu, Suárez, illetve a csereként beállt Rakitic is átesett ezen a tűzkeresztségen. A Barcelona mestere, Luis Enrique edzőként először meccselt a klasszikuson, de játékosként jelentős tapasztalatokat gyűjtött az összecsapásról, hiszen mindkét együttesben megfordult.

Luis Suárez visszatérése:

Az uruguayi klasszis nyáron hagyta el a Liverpoolt, és meg sem állt Barcelonáig, de a debütálására jó ideig várni kellett, hiszen a világbajnokságon ismét sportszerűtlen magatartással hívta fel magára a figyelmet, emiatt hónapokig bűnhődnie kellett. Eltiltása éppen a Real-Barca előtt járt le, így Enrique nem sokat teketóriázott, és egyből a kezdőcsapatba állította az aranycipős csatárt. Bemutatkozó mérkőzésen gólpasszal szolgálta ki Neymart, a statisztikai adatokból kiderül, hogy a pályán eltöltött 69 perce alatt nem volt kapura lövése. Nem tévedünk, ha kijelentjük, látunk még ettől harapósabb (nem szó szoros, hanem átvitt értelmében) Suárezt is katalán mezben.

A meccsről:

Hiába szerezte meg a vezetést a Barcelona már a negyedik percben Neymar találatának köszönhetően, a Real Madrid ünnepelhetett. A Barcelona százszázalékos mérleggel várta az összecsapást, illetve a katalánok hátsó alakzata kapott gól nélkül zárta az első nyolc játéknapot. Claudio Bravo kapuja 755 perc után rezdült meg először az idei pontvadászatban. Cristiano Ronaldo egy kezezés miatt megítélt büntetőből egyenlített, a portugál zsinórban 11. mérkőzésén volt eredményes.

A második játékrészben előbb Pepe, majd Benzema köszönt be, és ezzel alakult ki a 3-1-es végeredmény. A madridiak győzelmüknek köszönhetően egy pontra csökkentették hátrányukat a listavezető Barcelonával szemben. A katalánok szezonbeli második komolyabb riválisukkal találkoztak a hétvégén, és a PSG elleni meccshez hasonlóan most is vereséget könyveltek el, kapujukat ezeken a meccseken hat góllal terhelte az ellenfél.



Klaudia, a nap szépe

Klaudia egy vidám, színes egyéniség, ami általában az öltözködésén is meglátszik.
tovább »






hirdetés