Meg kell őriznünk a lendületességünket

Kazincbarcika – A Szenior Szabadegyetem harmadik előadásán vettek részt a hallgatók Kazincbarcikán a Mezey István Művészeti Központban, ahol dr. Felszeghi Sára egyetemi docens „Az egészséges idősödés” című előadását hallgatták meg – adta hírül az Opont.

Az prezentáció célja többek között az volt, hogy az időskori aktivitással kapcsolatban más gondolkodásra ösztönözze a résztvevőket, valamint, hogy a szépkorúak megértsék: hetven-nyolcvanévesen is lehet aktívan élni a mindennapokat. Dr. Felszeghi Sára többek között kiemelte: ahhoz, hogy önmagunkat el tudjuk tartani, meg kell őriznünk a lendületességünket, ami nem csak a fizikai, hanem a szellemi aktivitást is jelenti.

Az első félév következő alkalmán – december nyolcadikán – a résztvevők a generációk közötti kommunikációról hallhatják dr. habil Dobos Csilla Miskolci Egyetem, egyetemi docens, intézetigazgató előadását.

ÉM








hirdet�s