Még folynak a tárgyalások uszodaügyben

Akt.:
Illusztráció - Még folynak a tárgyalások uszodaügyben
Illusztráció - Még folynak a tárgyalások uszodaügyben
Kazincbarcika – Rehabilitációért kapott pénzek menthetik meg a kazincbarcikai városi uszodát.

Ha a Nemzeti Erőforrás Minisztérium rábólint az edelényi Koch Róbert kórház alapító okiratának módosítására, az eredeti elképzelésknek megfelelően a kórház lehet a kazincbarcikai Városi Fedett Uszoda üzemeltetője, jelentette be az uszoda megmentésére szerveződött facebook-csoport oldalán Szitka Péter polgármester a közelmúltban.

Mint korábban már többször beszámoltunk róla, a kazincbarcikai képviselő-testület úgy határozott, hogy pénzszűke miatt április elseje után nem finanszírozza tovább a Városi Fedett Uszoda működését. Az évente 100 millió forint körüli összegből gazdálkodó uszoda saját bevétele nem érte el a 20 millió forintot, ezért költségvetését a város évi 80-85 millió forinttal egészítette ki. Erre azonban a jövőben nem lesz lehetősége, ezért az uszoda bezárása mellett dötnött a testület. Pillanatnyilag az uszodában a medence száraz, a tavaszi, amúgy is esedékessé vált időszakos karbantartás folyik.

Edelény nem kért az uszodából

Közben a sporttéltesítmény megmentésére számtalan ötlet látott napvilágot. A legígéretesebb szerint az uszoda működtetését az edelényi Koch Róbert kórház vette volna át, ami így az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól számítothatott volna bevételre. Ahhoz, hogy a kórház átvegye az uszoda – majd utóbb a vele egy csomagba került műjégpálya – üzemeltetését, a kórház fenntartójának, az edelényi önkormányzatnak is rá kellett volna bólintania. A testület első körben áldását adta az ügyletre, ám Molnár Oszkár, Edelény polgármestere vétót emelt a döntés ellen. Megfelelő garanciákat kért arra, hogy ha a kórházzal együtt május elsején mégsem veszi át az uszodát a nemzeti Erőforrás Minisztérium, Edelényt akkor sem érheti kár. Több szerződéstervezet is elkészült, végül a megismételt edelényi szavazáson, április 25-én a grémium mégis úgy döntött, nem járu hozzá, hogy a kórház legyen az uszoda üzemeltetője.

Minisztériumi áldásra várva

Mivel május elsején a kórház is állami kézbe került, megváltozott a felállás, már nem az edelényi képviselő-testületnek, hanem a kórház új fenntartjának, a nemzeti Erőforrás Minisztériumnak kell jóváhagynia a barcikai önkormányzat és a kórház közötti vagyonkezelői szerződést.

Facebook bejegyzésében Szitka Péter arról tájékoztatja az uszodáért aggódókat, hogy a kazincbarcikai önkormányzat meghozta azokat a döntéseket, melyek szükségesek az együttműködési megállapodás aláírásához. „Tehát a vagyonkezelői szerződés megköthető városunk és az edelényi kórház között, amennyiben a minisztérium áldását adja”.

Dr. Daher Pierre, az edelényi kórház igazgatója, a Fidesz parlamenti képviselője elmondása szerint a napokban döntés születhet a minisztériumban – a tárgyalások még tartanak, hamarosan kiderül, milyen eredménynel járnak.

ÉM-SZP








hirdet�s