Még egy játékos érkezhet

Még egy játékos érkezhet
Hárman aláírtak, ketten aláírás előtt állnak a DVTK-nál.

Az elmúlt két hétben a boszniai Medugorjében edzőtáborozott a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgócsapata, ahová több olyan játékos is elutazott, akik próbajátékon voltak a piros-fehéreknél. Közülük hárman már szignózták szerződésüket a Diósgyőrhöz. Tóth László, a DVTK sportigazgatója érdeklődésünkre elmondta, hogy az edzőtáborban részt vett három kapus közül kettő marad (mint arról korábban már beszámoltunk, a REAC-tól érkezett Varga Zoltántól köszöntek el), és a litván Mindaugas Malinauskas (ex-Tranzit Ventspils) valamint a horvát Ivan Rados (ex-NK Croatia Sesvete) egyaránt 2,5 éves szerződést írt alá a DVTK-val, hasonlóan a horvát védőhöz, Igor Galhoz (ex-Slaven Belupo), aki szintén a DVTK-val volt Boszniában. Az említetteken kívül még Zsivoczky Norbert (Ferencvárosi TC) volt szerződés nélkül Medugorjében.

Zsivoczky Norberttel, és a múlt héten megérkezett kameruni Sadjo Hamannal is két és fél éves szerződést fogunk kötni még ezen a héten, mert erről már megállapodtunk, és tulajdonképpen már csak aláírás van hátra – mondta Tóth László, aki arra a kérdésünkre, hogy lesz-e szerződéskötés Burányi Tamással, a következőket mondta: – A fiatal játékos, aki sérüléséből felépülőben van, már Miskolcon van, szerződtetni fogjuk, de egyből kölcsön is adjuk Bőcsre, hogy ott játékba lendülhessen. Ő reményeink szerint az ősszel jelent majd erősítést a DVTK számára.

Mint arról korábban már beszámoltunk: a DVTK három kapussal vág neki a tavasznak, a már említett horvát és litván hálóőr mellett Giák Tamás lesz a harmadik számú kapus, így Somodi Bence Kazincbarcikán folytatja pályafutását.

– Somodi végleg a barcikaiaké lett, ahogy Lakatos is végleg került az ugyancsak NB II-es Mezőkövesdhez, de a távozók közül van már csapata Horváth Szabolcsnak is, aki szintén a második vonalban, Vecsésen folytatja pályafutását – mondta a DVTK sportigazgatója, aki arra a kérdésre, hogy az őszi csapatból a többiek hol folytatják, a következő választ adta: – A külföldiekről szinte semmit nem tudok, ami pedig a magyarokat illeti: úgy hallottam, hogy Faggyas Ausztriában járt próbajátékon, Menyhért tudomásom szerint a Kaposváron járt, micel Kállaival szerződést bontottunk, így nem tudom, nem követem az ő sorsát. Gohért a Honvéd szeretné, ez ügyben szerdán találkozom a fővárosi klub képviselőjével. Ivancsics ügyében is ezen a héten lehet előrelépés, a Kecskemét szeretné soraiban tudni a középpályást.

Tóth László azt is elmondta, hogy a boszniai edzőtáborban járt fiatal DVTK támadó, Bacsa Patrik is tagja lesz a Diósgyőr tavaszi kretének. Nem lesz viszont az, Bori Gábor. Az MTK játékosának megszerzése több alkalommal is napirendre került, de a középpályás végül a Kecskemét csapatát választotta. És, hogy várható-e még új játékos érkezése?

– 23 olyan labdarúgónk van, akikkel tavasszal számolunk és aláírt szerződésük is van, ehhez jön még Zsivoczky és Sadjo, akikkel 25 fősre nő a keret létszáma – mondta a sportigazgató. – Szó van még arról, hogy esetleg jön egy játékos, de azt gondolom, hogy nem létkérdés az érkezése.

Az Észak-Magyarország értesülése szerint a Debreceni VSC-ből Rezes László vagy Nagy Zoltán jöhet kölcsönbe, azok után, hogy a bajnokcsapat szakvezetője, Herczeg András kialakítja a hajdúsági gárda végleges tavaszi keretét.

 








hirdet�s