Még a tizenegyest sem végezték el Dubicsányban

Akt.:
Még a tizenegyest sem végezték el Dubicsányban
Még a tizenegyest sem végezték el Dubicsányban
Csupán 66 percig tartott a megyei II. osztályú labdarúgó-­mérkőzés.

Az Északi csoport 6. fordulójában bő egy óra küzdelem után, Kujbus László játékvezető véget vetett az összecsapásnak. Természetesen nem ok nélkül, az egyik hazai játékosnál egy vitatott ítélet után szakadt el a cérna. A vendéglátók szerint jó nagy léggömböt fújtak az esetből, a másik oldalon viszont bíznak benne, hogy a fegyelmi bizottság nekik ítéli a három bajnoki pontot.

Les vagy büntető?

– Nagyon föl lett fújva az egész, semmi szükség nem volt arra, hogy rendőröket hívjanak a helyszínre – jelentette ki Molnár Norbert, a Dubicsány edzője. – Az ellenfél szabadrúgásánál a tizenhatos vonalára állt föl a sorfalunk, mögéjük pedig jókora lesen beállt egy támadó. Ő ütközött a kapusunkkal, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. Lázi László azt kérte számon a bírón, hogy miért nem a lest fújta be, hiszen ez a játékszituáció megelőzte az ütközést. Ezután szó szót követett, de a csapattagok lefogták, majd a rendezők kikísérték a játékosunkat. Csúnya szavak elhangoztak, ezt nem tagadom, de a meccs hevében ez benne van.

Néhány perc eltelt, mire a „spori” kijött az öltözőből, de a csapatok nem folytatták a találkozót, a pálya szélén felhangzott a hármas sípszó. Közben valaki kihívta a rend­őröket, akik meg is érkeztek Kujbus László védelmére. A rudabányai csapat ebben a helyzetben vétlen volt, ezért abban bíznak, hogy megkapják a meccs három pontját.

A lényeget látta

– Távol voltam az esettől, de azért a lényeget láttam – árulta el Vincze Sándor, a Rudabánya elnöke. – A hazai kapu előterében történt egy szabálytalanság, amit a játékvezető büntetővel honorált. Ezután a középhátvédjük elindult a bíró felé, hosszasan szidalmazta. Tettlegességig azonban nem fajultak a dolgok, mert a csapattársai lefogták a játékost. Megkapta a második sárga lapját, ezután pedig rögtön a pirosat. Én is azt gondoltam, hogy néhány perc után lecsitulnak az indulatok, és le tudjuk játszani a hátralévő szűk fél órát. Bizakodó voltam, hiszen büntető előtt álltunk, és a piros lap miatt ekkor ismét létszám­egyenlőség alakulhatott volna ki. Korábban ugyanis tőlünk is kiállítottak egy embert. Sajnos nem folytatódott a meccs, amit a rend­őrök megérkezése mellett a hármas sípszóval is egyértelműsített a játékvezető. Bízom benne, hogy vétlen csapatként megkapjuk a meccs mindhárom pontját.

ÉM-ME


Mindkét fél bizakodik

A Dubicsány – Rudabánya mérkőzés tehát nem zárult le, a fegyelmi bizottság dönt a találkozó sorsáról. A hazaiak abban bíznak, hogy jóváhagyják a pályán elért eredményt, mivel már túl jártak a 60. percen. Információink szerint azonban ilyenkor általában az a bevett gyakorlat, hogy a vétkes csapatot sújtják. Könnyen előfordulhat tehát, hogy a Rudabányának 3-0-s gólkülönbséggel ítélik oda a három bajnoki pontot, a renitens játékosra pedig akár többmeccses eltiltás is várhat.

Egyszer küldhetnének már egy olyan játékvezetőt, aki nem “csokis” alsóban vezet… – Ez történt a hétvégén a borsodi focipályákon

Miskolc – Összefoglaló a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei labdarúgó bajnokságok (NB II, NB III, megye I és megye II) elmúlt hétvégi mérkőzéseiről: pazar fotók és videók, még parádésabb edzői nyilatkozatok, valamint a bajnokságok tabellái. tovább »

Csupán 66 percet játszottak Dubicsányban

A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 6. fordulójában négy mérkőzést játszottak vasárnap. tovább »



Sporthírek