Média, pedagógia, nevelés

Debrecen – Ma, amikor a média hatalmába kerítette korunk fiataljait, az erre hivatottak legnagyobb felelőssége abban áll, hogy hozzásegítsék őket az ismeretözön közötti eligazodásban. Főleg az értékválasztásban és a tartalmak szelekciójában.

Közhely bár, de igaz, e tekintetben is minden az alapoknál kezdődik! Esetünkben a már írni és olvasni biztosan tudó, összefüggéseket felismerő, személyiségükben formálódó, a világ dolgaira nyitott tizenévesek médiaértelmezési gyakorlatának támogatásánál. A legnagyobb feladat ebben a szülőre, az iskolára és a sajtóra (!) hárul. A médiafogyasztás bevezető részét pedig a nyomtatott sajtótermék(ek) tanulmányozása jelenti. Bizonyított, hogy azokban a családokban, ahol ott az újság, már gyermekkorban kézbe veszik a gyerekek. Előbb ösztönösen, majd már tudatosan. Az oktatási intézményeknek és a lapkiadóknak viszont együtt kell működni az „utánpótlás” nevelésben. A médiapedagógia a hagyományostól eltérő tanári szerepet feltételez, a szerkesztőségek munkatársaitól pedig komoly szervező munkát.

A diákok kreativitását hivatottak segíteni azok a programok, amelyek élményszerű alkotásra ösztönzik a tanulókat. Társadalmi küldetés vállalásuk hosszabb távon megtérülő befektetés, de felgyorsult életünkben szinte azonnal beépíthetők a fiatalok szocializációs folyamatába. Azok a lapcsaládok – köztük az Inform Média – melyek gondozzák a LADIK (Lapot a diákoknak) elnevezésű, általános iskolásoknak szóló többfordulós médiavetélkedőt vagy rendszeresen közzéteszik a SÉTA (Sajtó és Tanulás) nevet viselő középiskolás tanulók írásait, a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősségükről adnak tanúbizonyságot. Nem tudom, mennyi „terhet” ró ez a sajtó munkatársaira, de munkájuk nem hiábavaló, mindenképpen dicséretet érdemel. A LADIK változatos, rendszeres olvasást feltételező kérdéssorainak összeállítása, kiértékelése, a diákoknak hasznos „fejtörő” ismereteik rendszerezésére. A SÉTA tanulóktól érkező sokszínű írásai a képességekkel/készségekkel való szembesülést jelenti.

Mindez azonban torzó maradna a pedagógusok áldozatos közreműködése nélkül. A tanárok, akik az elvárhatónál nagyobb hivatástudattal rendelkeznek, szinte megszállottan vezetik, irányítják a szervezett tanításon kívüli, iskolai szabadidős tevékenységet. Javítgatják a kéziratokat, fogják a diákújságírók kezét, pallérozzák tanulóik kommunikációs kompetenciáit. Régi mániám az iskolaújságok „szemlézése”. Ezekből kitetszik: a nevelés fontos színterévé kezdenek válni ezek az orgánumok. Mintha az iskolarendszer is kezdene tudomást venni arról, hogy a diákok az iskolában nem egyfajta „tananyaglebontó automata” termékének fogyasztóiként működnek, hanem igenis, igény van az egyéni képességek kibontakoztatására. Amikor az ifjak írásaiban azt olvasom, hogy „A tanulás hasznos dolog” vagy „Egymás tiszteletben tartása”, visszaadja jövőbe vetett megingott hitemet.

„Nagyon szeretek olvasni” – írja egy tizedikes diák önvallomásában e lap hasábjain. Ez a három szó már a média, a pedagógia, a nevelés hármasának gyümölcse. Ezért pedig érdemes „beülni” a LADIK-ba vagy egy SÉTA erejéig nyomtatásban viszont látni, amit gondolunk a világ egyént foglalkoztató dolgairól. Ezzel nyer értelmet a média világa!

Dr. Nagy Zoltán, médiakutató, Debrecen

 








hirdet�s