Medgyessy megvédte Gyurcsányt

Medgyessy Péter szerint Gyurcsány Ferenc nem élt vissza befolyásával saját cégei gyarapodásának elősegítése érdekében sem akkor amikor az ex-kormányfő tanácsadója volt, sem sportminisztersége idején.

A volt kormányfő az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazadagodásást vizsgáló bizottság előtt kijelentette: Gyurcsány felesége és anyósa szakmai képességeik miatt jutottak helyettes államtitkári, illetve a Budapest Airport igazgatósági elnöki posztjához. Hozzátette, hogy Dobrev Klára és Apró Piroska ezekről megbizatásokról később, amikor Gyurcsány előrébb lépett a politikai ranglétrán, le is mondtak.

Az ex-kormányfő a bizottság szerdai ülésén többször is határozottan kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc nem használta ki Medgyessy miniszterelnöksége alatt betöltött tanácsadói és miniszteri posztját arra, hogy saját vállalatai boldogulását segítse.

Az ellenzéki képviselők több kérdést is feltettek a volt miniszterelnöknek az Apró család állami pozíciói, illetve Gyurcsány Ferenc cégeinek állami megrendelései kapcsán. Medgyessy Péter elmondta, hogy nem talál abban kivetnivalót, hogy Gyurcsány cége havi egymillió forintot kapott egy állami vállalattól, mivel a szerzdődés jóval miniszterelnöksége előtt köttetett.








hirdet�s