Meccs az esélyesség terhével

Alapszakaszbeli utolsó előtti hazai mérkőzését játssza vasárnap 18 órától a Marso-NYKK, amelyen a felsőházba jutásért harcoló gárdának a kiszámíthatatlan Dombóvár lesz az ellenfele. A dombóvári meccs tudósítása [.pdf – 336KB]

Miután a Paks, a Szolnok és a Pécs legyőzésével a „kötelező” bravúrokat szállította a Marso-NYKK, vasárnap (18 óra) egy olyan mérkőzés következik hazai pályán, amelyen valóban illene nyernie. A Dombóvár ellen ugyanis a tabellán elfoglalt helyezések is a nyíregyházi férfi kosárlabdacsapat mellett szólnak.
– A hétközi meccs miatt kevesebbet tudtunk készülni a Dombóvár játékából, de ez nem lehet kifogás – mondta Horváth Imre, az NYKK edzője.

– Cseppet sem számítok könnyű mérkőzésre, de jó lenne már egy izgalommentes végjátékot átélni. A Dombóvár tét nélkül játszhat, ez akár felszabadulttá is teheti az embereit, meg aztán van egy olyan stílusuk, ami a honi mezőnyben csak a Falcót, a Sopront és a Vásárhelyt jellemzi.

Figyelmeztető jel, hogy a felsorolt csapatokat hazai bajnokin csak nagy nehézségek árán tudtuk legyőzni. Tény, ezúttal minket nyomaszthat az esélyesség terhe, ezen úgy tudnánk felülemelkedni, ha az első perctől kezdve koncentráltan tennénk a dolgunkat.

– Bodnár Tibor –








hirdet�s