MEAFC: Siker a Debrecen ellen

Egységben a miskolci erő!
Egységben a miskolci erő! - © Fotó: MEAFC
Miskolc – Egymásért nagyot küzdve, győzelemmel zárta a rájátszást a MEAFC.

Ahogy az a két csapat mérkőzésein lenni szokott, ezúttal is a benti emberek kezdték serényebben a pontgyártást. Fazekas és Szojka nyitó megmozdulásain látszott, hogy a hetek óta tartó jó formájukat átmentik majd erre a mérkőzésre is. Odaát a Nagy fivérek idősebbje, Benedek rezegtette több ízben is eredményesen a napokban cserélt hálót, így az első negyed igazi pontzuhataggal zárult (30-27).

A MEAFC időnként egész ötletesen játszotta át a vendégek letámadását, amikből a centerek továbbra is szépen termelték a pontokat. Szarka utolsó pillanatokban dobott kettesével azonban a fekete mezesek vonulhattak előnnyel szünetre (50-51).

Szendrei kosarát követően feléledt a híres miskolci szív és egy 11-0-ás szakasszal fordítottak a hazaiak, majd Hamza triplája után 13 is volt már közte (76-63). A közelebb lopakodó debrecenieket egy újabb Hamza hármas csitította le, tartva a pár pontos előnyt (79-73).

Egységes védekezésből indulva zsinórban szerzett három ziccert a Miskolc, ám a negyedik gyors indítására készülő hazai lendületet egy, a nézőtérről is erősen vitatható néma sípot követő – lábbal indítottak a vendégek – Szarka tripla, majd büntető plusz labda kombó törte meg. A folytatásban aztán rendezte sorait a MEAFC. Szepesi és Szojka szállították a kosarakat, míg Fazekas a 100. pontot is megszerezte.

A mérkőzést végül megérdemelten, a sikert jobban akaró hazai csapat nyerte, amely így a második helyről várja a jövő heti folytatást (103-96).

A négy közé jutásért a lehetséges ellenfél a hétfői sorsolást követően a MAFC-Martos vagy a Nagykőrös csapata lesz.

A párharc első mérkőzését Miskolcon rendezik már a jövő hét végén.

Jegyzőkönyv

MEAFC – DKA-DEAC
103-96 (30-27, 20-24, 29-22, 24-23)

NB II-es rájátszás, Keleti csoport, 6. forduló. Miskolc, Körcsarnok.

Vezette: Lengyel, dr. Mészáros.

MEAFC: Kiss, Drahos (14/3), Szepesi (23/3), Szojka (25), Fazekas (18). Csere: Hamza (15/12), Tóth T. (4), Takács (2), Radányi (2). Edző: Bene Szilárd.

Debrecen: Nagy Bo. (10/9), Nagy Be. (23/15), Szarka (18/6), Tóth L. (12), Andrássy (10). Csere: Lippai (11), Tóth P. (6/6), Szendrei (6), Szűcs. Edző: Dr. Nagy Ágoston.

Bene Szilárd, vezetőedző: Örülünk, hogy legyőztük a Keleti csoport első helyezettjét, de a jövő héten már valamelyik Közép csoport bajnokán kell felülkerekednünk. A külső- és belső posztok játéka egyensúlyban volt, a kritikus szituációkban pedig higgadtak tudtunk maradni.




További hírek a Sport kategóriából






hirdetés