MEAFC: Nem bírtak a Martossal

MEAFC: Nem bírtak a Martossal
MEAFC: Nem bírtak a Martossal
Miskolc – Hosszabbításban szerezte meg a győzelmet a pesti bajnok.

Sokkal jobb kezdéssel indítottak a hazaiak, mint tettét az első mérkőzésükön (22-12), de a negyed végére utolérte őket a MAFC.

A rutinos pestiek egyszerűen képtelenek voltak középtávolról hibázni, így egészen a félidő végig tartották előnyüket.

A fordulás sem hozott érdemi változást, a kosarak mindkét gyűrűbe ugyanúgy potyogtak, ez pedig a játékot okosan lassító vendégeknek kedvezett leginkább.

Az ekkor még utolsónak gondolt szakasz hihetetlen izgalmakat tartogatott, ám a hazai labdaszerzést követően a legvégén kimaradt a ziccer, így jöhetett a hosszabbítás.

A két egyre jobban fáradó csapat küzdelméből végül a végig kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó pesti csapat került ki győztesen, amely ezzel a győzelemmel – az utolsó forduló eredményeitől függetlenül – a bajnoki aranyat is megszerezte.

A becsülettel és elszántan küzdő MEAFC zárásként a Debrecennel mérkőzhet meg vasárnap az ezüstéremért.


JEGYZŐKÖNYV

MEAFC – MAFC-Martos

99-102

NB II-es döntő a feljutásért. Miskolc, Körcsarnok.


MEAFC: Drahos (24/3), Szepsi (4), Tóth G. (19), Szojka (16), Fazekas (5). Csere: Tóth T. (17/6), Hamza (9/3), Kiss (3), Takács (2), Kovács. Edző: Bene Szilárd.

MAFC: Bartus (20/3), Horváth (17), Katona (19/3), Szlatkovszkyi (18), Hensch (4). Csere: Keszthelyi (14/6), Vitályos (9/6), Jászay (1).


Bene Szilárd, vezetőedző: A tegnapi nehéz meccs még a lábakban volt, nem tudtunk a saját ritmusunkban játszani. Pocsék százalékkal dobtunk, ennek ellenére a kezünkben volt a győzelem. Gratulálok a MAFC-Martos csapatának, ma ők bizonyultak a legjobbnak.


Következő mérkőzés: MEAFC-DKA-DEAC Vasárnap 16:00

Címkék: , , ,


Sporthírek