MEAFC: Hazai pályán maradt a vásárhelyi győzelem

Hiába zárt Drahos tripla-duplával, a győzelem ezúttal is elúszott.
Hiába zárt Drahos tripla-duplával, a győzelem ezúttal is elúszott. - © Fotó Kocsis Alíz
Hódmezővásárhely, Miskolc – Sírból visszahozott, hosszabbításos, igazi nézőcsalogató meccsel gazdagodott a Csongrád megyei publikum a Vásárhelyi Kosársuli – Miskolci EAFC NB I/B-s kosárlabda-mérkőzésen.

Drahos Gábor újra Vásárhelyen! – szólt a középházi rangadó helyi beharangozója. Való igaz, hogy a MEAFC jelenlegi irányítójának nem nagyon kellett ismerkedni a Hódtói Sportcsarnok berendezésével, lévén korábban négy és fél szezont eltöltött a Kosársuli kötelékében.

A mérkőzést félelmetesen nyitó hazaiak 5 triplájára az ismételten „hazai” pályán játszó Drahos folyamatosan válaszolt, így az első szakasz biztató MEAFC vezetéssel zárult (20-28).

A folytatásban is hiába kevergették a lapokat a sárgák kispadjánál, a vendégek játékában védekezésében és támadásaiban szinte alig volt rés illetve hiba, így a 18. percre Drahos újabb hármasa után majd hússzal megugrott a borsodi banda (26-45). A félidő utolsó momentuma szintén a vendégek 15-ösének nevéhez fűződött, így ekkora különbséggel is teljesen megérdemelten vezetett a Miskolc (33-49).

A harmadik negyedben stabil lepattanókat követően remek belépésekkel vétette észre magát a komplett vendég centersor, így a végül 11 asszisztig jutó Drahos passzaiból Szojka, Galló és Endrész is szépen termeltek (56-69).

A negyedik részt a több, mint remek napot kifogó hazai titán, Kis Molnár ötödik hármasa nyitotta, majd Wirth szlalomjai fújtak ébresztőt hazai csapatnak és lelátónak egyaránt egy összességében 12-0-s rohammal. Szepesi és Drahos felelgetős távoli dobásai ekkor még visszaverték a vásárhelyi támadást, azonban következett az utolsó két perc. Tény, hogy a végjátékban egál meccseken íratlan szabályként előszeretettel alkalmazott „néma síp” ezúttal háromszor is megszólalt. Előbb fújtak egy emberemlékezet óta nem alkalmazott 5 másodperces kézben tartott labdás szabályt, majd egy véleményes borításért vették el a labdát, zárásként pedig Fazekas indulhatott vissza szomorúan mozgó elzárás miatt. A hazaiak köszönték szépen, és élve az ölükbe hullott extra támadási lehetőségekkel, mind a három alkalmat kosárra is váltották. Kevesebb, mint 3-mal a vége előtt 1 pontos vendég vezetésnél Drahos mindkét büntetőjét értékesítette, ám az időkérést követően a roppant önbizalommal visszatérő Wirth egy dobócselt követő triplával hosszabbításra mentette a találkozót (79-79).

Az öldöklő feszültségű találkozón négy percig még így is harcban maradtak a vendégek, sőt, Szepesi 2+1-es játékával utoljára még vezetett is a MEAFC (85-86). Ezt követően azonban már csupán a nem kék mezesek akarata érvényesült, így – ugyan a sírból visszahozva, de – egy valóban élvezetes és izgalmas találkozót nyert meg a Vásárhelyi Kosársuli. (95-86).


Jegyzőkönyv

Vásárhelyi Kosársuli – MEAFC
95-86 (20-28, 13-21, 23-20, 23-10, 16-7) – hosszabbítás után

NB I/B Keleti csoport, 17. forduló. Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok. Vezette: Hervay Tibor, Vida József, Vadász Csaba.


Hódmezővásárhely: Wirth (29/6), Horváth, Czibere, Vas (13/6), Varga D. (9). Csere: Kis Molnár (21/21), Pavlovic (11/3), Kelemen (8/6), Varga Z. (3), Rostás G. (1), Rostás I. Edző: Dr. Elek András, Utasi Gábor.

MEAFC: Drahos (39/15), Szepesi (8/3), Tóth G. (3/3), Szojka (15), Endrész (6). Csere: Galló (9), Fazekas (4), Orosz (2), Kiss. Edző: Bene Szilárd.


Bene Szilárd, vezetőedző: Gratulálok a Vásárhelynek, hiszen fel tudtak állni a padlóról és meg tudták fordítani a meccset. Fegyelmezetlenek voltunk a végjátékban, így ismét egy megnyert mérkőzést buktunk el.




Sporthírek






hirdetés