MDF: újra a Centrum kezére akarják játszani a terézvárosi parkolást

Az MDF szerint annak ellenére, hogy néhány hete a terézvárosi önkormányzat felmondta a szerződést a Centrum Parkoló Kft-vel, a frissen kiírt új pályázat úgy tűnik, mintha “az előre kiválasztott cégre írták volna ki”, vagyis újabb 10 évre a Centrum kezére adnák a parkolást – jelentette ki Dávid Ibolya az MDF elnöke szerdán Budapesten.

Az ellenzéki pártelnök emlékeztetett, hogy tavasszal azután mondták fel a céggel a parkolási szerződést, hogy kiderült: a vállalat a közpénzen szerzett nyereségéből lízingel többtízmilliós Ferrari sportautót.

Dávid Ibolya elmondta: a pályázat szerint az önkormányzat indokolatlanul hosszú távra, “hitbizományba” adja a parkolás üzemeltetését, a pályázat győztese mindössze évi 25 ezer forintot fizetne parkolóhelyenként, miközben ő maga az összeg sokszorosát zsebelné be. Ez 375 forinttal számolva évente mindössze 5 és fél napnyi parkolási díjat jelent parkolóhelyenként, valamint a pótdíjazás és a kerékbilincs bevételei is tisztán a nyertes parkolási céget illetik. Dávid Ibolya hozzátette: a pályázat eleve kizár minden újonnan alakult társaságot, illetve a versenybe belépni kívánó cégek helyzetét méltatlanul megnehezíti a rövid pályázati határidő. Alig egy hónap áll rendelkezésre a kidolgozásra, és az augusztus 24-i határidőt követően már szeptember 10-én meg is kötik a győztessel a szerződést.

Az MDF elnöke szerint egy normális országban elfogadhatatlan, hogy egy olyan önkormányzat, melynek soraiban több hűtlen kezeléssel vádolt ember ül, 10 évre akarja megkötni a kerület vezetésének a kezét. Az arcátlanul kedvezőtlen bevételmegosztással, illetve a feltételek 10 éves bebetonozásával százmilliós veszteséget könyvelhet majd el a kerület. A pályázat ellen minden kerületi lakos és az MDF is tiltakozik, ugyanakkor a párt felszólítja az önkormányzatot, hogy haladéktalanul írjon ki új, tisztességes feltételeket és kötelezettségeket tartalmazó pályázatot.








hirdet�s