Matt Boyle visszatér Miskolcra

Matt Boyle visszatér Miskolcra
Matt Boyle visszatér Miskolcra
Miskolc – A tavalyi Jegesmedve-csapat egyik közönségkedvenc játékosa visszatér a következő szezonban is.

Matt Boyle a tavalyi szezonban érkezett Miskolcra, és hamar maga mellé állította a szurkolókat: az 51 mérkőzésen, amikor jégre lépett 7 gólt és 13 asszisztot, azaz összesen 20 pontot jegyeztek fel a neve mellé. Csupaszív hozzáállása, kitűnő védekező munkája és nem utolsó sorban kék vonalas bombagóljai révén gyorsan közönségkedvenc lett, akinek visszatérésében nagyon bíztak a miskolci szurkolók. A klub menedzsmentje is elégedett volt vele, ezért neki szerződést ajánlottak a következő szezonra. A tárgyalások az elmúlt hetekben folyamatosan zajlottak, és végül a felek egymás kezébe, illetve egészen pontosan egymás e-mailjébe csaptak. A játékos a hétvégén visszaküldte aláírt szerződését, így immár biztos, hogy a következő szezonban is magára húzza a Jegesmedvék sárga-fekete mezét.

Ezzel lezárult az a három hónapos tárgyalássorozat, amelynek keretében a klub vezetői azokat a játékosokat kívánták Miskolcon tartani, akik a szakmai vélemények szerint hozzájárulhatnak a Macik bajnoki sikereihez. A tavalyi szezont végig játszó 22 fős keretből 15 játékossal kötöttek ismét szerződést, ami azt jelenti, hogy – az előző évektől eltérően – a csapat magja, gerince (a hokisok közel 70 százaléka) együtt maradt. A Jegesmedvék jelenleg három kapussal, hat védővel és tizenkét csatárral rendelkeznek, így már csak két-három kiadó hely maradt a keretben, az idegenlégiós kontingens esetében pedig a hatból már csak egy poszt szabad.

Forrás: Miskolci Jegesmedvék