Mától éles az ONYF e-bevallási rendszere

Keddtől üzemel az Országos Nyugdíj Folyósító (ONYF) elektronikus adatbevalló rendszere. Ezen azok az öt főnél többet foglalkoztató munkáltatók adhatják le éves bevallásaikat, és egyéb adatszolgáltatásukat, akik előzőleg kijelentkeztek a floppy-n rendszeresített bevallási módozatról.

A nyugdíjfolyósító e-NYENYI névre hallgató rendszerébe az ügyfélkapus azonosítóval rendelkező munkáltatók a Magyarország.hu kormányzati portálon keresztül küldhetik el előzőleg titkosított adatlapjaikat. Az adatlapokat előállító NYENYI szoftvert pedig az ONYF honlapjáról tölthetik le.

Az idén várhatóan még a floppy lemezen történő adatközlés lesz a jellemző – mondta el Rába Ferenc, ONYF informatikai főigazgató-helyettese – mert a bevallók ezt az utat követték korábban. (Aki korábban floppy lemezen adta le bevallását annak ugyanis az e-NYENYI alkalmazásához ki kell jelentkenie a floppy-s bevallási rendszerből.) Korábban évente 350 ezer floppy-t adtak le a bevallók. A 2005 novembere óta elektronikus nyugdíjbiztosítási bevallásra kötelezett öt főnél több embert foglalkoztató vállalkozások Magyarországon az összes alkalmazott 47 százalékát foglalkoztatják.








hirdetés










hirdet�s