Matematikai alapok játékosan, nem csak diákoknak

Székely Pál már évek óta fejleszti a programot
Székely Pál már évek óta fejleszti a programot - © Fotó: Kiss Annamarie
Debrecen – Egy digitalizált darts­tábla segíti a felhasználót a készségek elsajátításában.

A matematikai készségek fejlesztéséhez járulhat hozzá DSZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolájában szerdán bemutatott DartsMatek nevű interaktív oktatási szoftver. Az összegyűlt diákoknak és oktatóknak a programot maga a készítő, Székely ,,Penge” Pál tizenhatszoros magyar bajnok dartsjátékos mutatta be a workshop alkalmával.

Külföldön bevált

– A DartsMatek létrejöttének oka a 2014-ben megjelent PISA-jelentés, amely először hozta ki azt, hogy a matematikai kompetenciák szempontjából a magyar diákok a világ utolsó harmadába kerültek – ismertette a kezdeteket az alkotó.

Fotó: Kiss Annamarie

– Ennek kapcsán kezdtem el gondolkozni, miként is lehetne változtatni ezen a nem túl szívderítő statisztikán. Jártam a világot és láttam, hogy magát a darts sportot miként használják a matematikaképzésre. Tisztában voltam azzal, hogy itthon nem lehet azt megcsinálni, mint Hollandiában vagy Angliában, hogy beépítve a dartsot a tanrendbe tanulják a matematikát a diákok. Azt is tudtam, hogy sportként sem igen lehet bevinni az iskolába, így arra gondoltam, hogy meg kellene próbálni ötvözni a kettőt. Magyarországon elég jól ellátottak interaktív eszközökkel az iskolák, így létrehoztam egy olyan programot, amely a dartsot használja fel matematikai alapok – osztás, szorzás, kivonás, összeadás, kombinatorika, számfelismerés – tanítására.

Elég egy számítógép

A szoftver egy digitalizált darts tábla használatával segíti a gyerekeket a matematikai alapok elsajátítására, képességeik fejlesztésére. A program célja, hogy a gyerekek matematikai, logikai és mentális képességei interaktív módon fejlődjenek, mindez a sport és a tanulás hatékony összekapcsolásával.

– A programhoz egy számítógép kell, semmi más. Most egy új verziót mutatunk be, amely kifejezetten az iskolák számára készült, de lesz belőle otthoni változat is. A Darts­Matek valóban interaktív oktatást tesz lehetővé, mellyel a digitalizációba beleszületett mai fiatalokat is meg lehet szólítani. Ha egy mai fiatalnak azt mondják, hogy tanulj meg összeadni, emiatt írd le, hogy 1+1 kész van tőle. De nem azért, mert nem szeret számolni, hanem azért, mert az ő környezete helyett papírt, ceruzát, krétát, táblát használ, amit ő automatikusan őskövületnek tart, nem tud vele azonosulni, ezért elutasítja. Abban a pillanatban, hogy ezt a tanulást egy interaktív környezetbe helyezve játékkal, sporttal, versengéssel kötjük össze, máris jobban tetszik neki. Egy darts versenyen a játékosok villámgyorsan, készség szinten használják a matematikát, a szoftver segítségével a diákok is eljuthatnak erre a szintre. Ha pedig már megy az alap, akkor utána könnyebb lesz elsajátítani a halmazokat, a geometriát, a logaritmust, gyakorlatilag mindent – részletezte Székely Pál.

MSZ


Székely Pál
Debrecen - Hazánk egyik legjobb dartsosa a Police SE színeit cseréli fel sárga-feketére. Honi nagyágyút igazolt az Arany Bikák Darts SE, hiszen a debreceni együttes kötelékében folytatja pályafutását a tizenhatszoros magyar bajnok Székely „Penge” Pál. – Már egy éve is volt róla szó, hogy Pali ...