Matematika-írásbeli: Az a furfangos háromszög

Akt.:
Matematika-írásbeli: Az a furfangos háromszög
Matematika-írásbeli: Az a furfangos háromszög
Miskolc – A matekírásbelit nem tartották túl nehéznek a diákok, szerdán történelemből bizonyíthatnak.

Kedden a matematika-írásbelivel folytatódtak az érettségi vizsgák. Csakúgy mint a hétfői magyar után, most is többnyire elégedett diákokkal találkoztunk a középszintű írásbelit követően. Azt mondták, nem volt túl könnyű, de túl nehéz sem, épp erre készültek.

Elfelejtette

Kiss Boglárka, a Földes Ferenc Gimnázium végzős diákja nagyon örült annak, hogy olyan feladatokkal is találkozott, amilyeneket a felkészülés során gyakorolt. Egy feladat azonban majdnem kifogott rajta. Háromszög és négyszög szerepelt a példában, sokat gondolkodott rajta, végül rájött, hogy a megoldás ott van előtte. Boglárka úgy érzi, jól sikerült az írásbelije, ötösre számít. Szüksége van a magas pontszámra, mert nemzetközi gazdálkodás szakra jelentkezett, ahová az idén kevés diákot vesznek föl államilag támogatott képzésre.

Nagylaki Bencének szintén a háromszöges feladat okozott egy kis fejtörést, de végül ő is rájött a megoldásra. Az írásbeli első részében pedig egy feladatot nem tudott megoldani, mert egyszerűen elfelejtette, hogy kell.

– Pedig nem volt nehéz – teszi hozzá.

De nem búslakodik, mert szerinte így is meglesz az ötös. Bence az ELTE-re készül földrajz szakra, úgyhogy a földrajzon kívül neki a szerdai emelt szintű történelem lesz fontos.

Kell az érettségi

Bereczki Ágnesnek azonban már nehezebb volt a dolga, ő ugyanis esti tagozatra járt a Szentpáli István Szakközépiskolába. Ő nem találta könnyűnek a feladatsort, főleg az első részét nem. Azért reménykedik, hogy sikerült, legalább egy hármast szeretne. Elárulja, nem tartozik a kedvenc tantárgyai közé a matematika, a németet viszont már várja, mert az jól megy neki. Megtudjuk: Ágnes azért választotta az esti tagozatot, mert dolgozni szeretett volna a tanulás mellett, de nem sikerült, mert a munkahelyéről nem engedték el az iskolába. Így inkább a tanulást választotta, mert szerinte manapság érettségivel sokkal könnyebb elhelyezkedni, mint egy szakmunkás bizonyítvánnyal.


Átlagos feladatsor

A Földes Ferenc Gimnázium igazgatója, aki egyébként matematika-fizika szakos tanár sem találta nehéznek az idei matekírásbelit. Úgy fogalmazott: jó, átlagos feladatsorról van szó, mely nagyjából felöleli a középiskolai tananyagot. Hozzátette: a feladatsor első része kicsit nehezebb, mint az elmúlt években. Itt egyszerű definíciókat, alapfogalmakat vagy tételeket kellett alkalmazniuk a diákoknak. Ezzel a 12 feladattal 30 pontot lehetett szerezni, ami tulajdonképpen a kettes osztályzathoz már elég volt. Az írásbeli második része 6 feladatból állt. Az első hármat barátságosnak nevezte az igazgató, a másik háromból pedig csak kettőt kellett megoldaniuk a diákoknak. Általában ezek szoktak a legnehezebbek lenni, de Veres Pál szerint az idén ezek sem okozhattak különösebb gondot az érettségizőknek, úgyhogy könnyű lesz jó osztályzatot szereznie annak, aki pontosan, precízen dolgozott.

Megkérdeztük: Hogy sikerült a magyar írásbeli?

Miskolc – Magyar nyelv és irodalom tantárggyal kezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák hétfőn. A középszintű érettségit választó diákok a szövegalkotási részben Arany János Tetemrehívás című balladájának elemzése, Karinthy Frigyes „A jó tanuló felel és A rossz tanuló felel összehasonlító elemzése közül választhattak, valamint Camus Pestis című regénye alapján a heroikus életérzés mellett vagy ellen érvelhettek.

Magyar: „Nehezebbre számítottam”

Miskolc – A magyarral elbírtak a diákok, azt mondták, nem volt túl nehéz.








hirdet�s