„Maszkokat veszünk fel, játszmákat játszunk.” Most lekerül a maszk

Czakó Julianna és Simon Zoltán
Czakó Julianna és Simon Zoltán - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Úgy érezte magát a próbafolyamat során, mint aki mamuttal birkózik. De vallja, izgalmas volt nagyon.

A 26 éves Simon Zoltán 60 fölötti öregembert, Szerebrjakov professzort játssza Csehov: Ványa bácsi című színművében.

A színlapot látva az első, ami azonnal feltűnik, hogy 18 éven felülieknek ajánlják az elő­adást. Miért? Ez nem éppen megszokott Csehov Ványa bácsijától…

Simon Zoltán: Csehov azt írta a cím alá: jelenetek egy falusi életből. A darab bizonyos pontjain mindenkiből kijön a feszültség, a felgyülemlett sérelmek, az elfojtott indulatok felszínre kerülnek, és a figurák kivetkőznek önmagukból. Ez néhol úgy is megtörténik, hogy a színész bizonyos helyzetekben levetkőzik.

A lelkiekben való kivetkőzést fordította le az előadás fizikai levetkőzésre?

Simon Zoltán: Részben erre utaltam, de nem öncélú, ha a meztelenség valamilyen formában megjelenik, nagyon is indokolt. A szereplő kiszolgáltatottságát, szerencsétlenségét húzza alá. Például egy véletlenségből adódó helyzetben valaki ott marad meztelenül, mert rányitnak esetleg, és ez sokkal többet jelentett abban a pillanatban, mint hogy ő meztelenül áll és vele beszélnek. Hirtelen olyan nyomorúságos lett az egész helyzet, hogy azt gondoltuk, ennek így kellene maradni.

Vagyis véletlenül alakult így?

Simon Zoltán: Véletlen abban az értelemben, hogy nem egy előre megfogalmazott kérés volt, hogy itt légy szíves, told le a nadrágodat. Nem öncélúan történt, nem polgárpukkasztás, hogy hú, de bátrak meg progresszívak vagyunk. És bízunk benne, hogy nem is ez lesz a hatás. Hogy a néző is úgy érzi majd, többet tud hozzáadni az előadáshoz ez a csupasz állapot.

Az eredeti darabban idősebb emberek a főszereplők, önök viszont inkább fiatalok. Ez is a koncepció része?

Simon Zoltán: Ezt ketté kell választani, az én esetemről mindjárt beszélek. A többieknél – ahogy nézem a próbákat – ez egyáltalán nem zavaró, hiszen magának a problémának a kortalansága az, ami inkább dominál. Számomra nem merül föl, hogy Ványa bácsi miért bácsi, amikor fiatal ember, hiszen a nagybácsija annak a lánynak, aki így nevezi. Még ha nem is nagy köztük a korkülönbség. Más kap hangsúlyt. Az, hogy egy 30 éves ember már ott tart, hogy az élete romokban. Élet­erős, bika emberek, de közben teljesen tévúton vannak, eltékozolták az életüket. És ez a mi, felgyorsult világunkra is jellemző. Korábban az 50-es volt túlhajszolt, most a 30-as. Már ekkor tudnod kell, mit akarsz csinálni, és ha elindulsz egy rossz úton, akkor nagyon nehéz váltani. Mert mindenki pótolható.

Mondja, az ön esete más. Az ön által megformált figura – Szerebrjakov professzor – nyugalmazott egyetemi tanár…

Simon Zoltán: Valóban. Ez számomra is egy kísérlet. Egy nyugdíjba vonult egyetemi tanárt játszom 26 évesen, aki az élete vége felé közeledve visszatekint a múltba, összegez, láthatóan nehezen birkózik meg az öregedéssel, a vidéki élettel, számos vélt, illetve valós betegsége van, rengeteg súlyos dolog nyomja a lelkét, amikkel együtt kell élnie. Ez igen komoly feladat és egyben nagy kaland is. A próbafolyamat alatt azt gondolom, hogy hatalmas nagy utat jártam be, és így, a bemutató felé közeledve is azt látom, hogy egy mamuttal birkózom, de végig szeretném járni az utat, és bízom benne, hogy valami pluszt ad majd hozzá az előadáshoz, hogy egy fiatal ember játssza ezt a szerepet.

Rásegít a darab jelmezzel, sminkkel?

Simon Zoltán: Igen, bár egy ponton lerántódik a lepel. Lekerül a hastömés, az ősz haj, és ott marad Szerebrjakov is csupaszon. Lekerül a maszk. Az életben is érdekes látni, hogy nem minden ember van rendben saját magával. Maszkokat veszünk fel, játszmákat játszunk. Ez nagyon fontos pont a Ványa bácsiban: az összes szereplő valamilyen szinten egy más világban létezik. Senki nem tud ön­azonos lenni. A konfliktus is az, hogy nincs egy konkrét konfliktus, hanem nagyon sok mélyről gyökerező probléma van. Amelyek egyszer csak felszínre kerülnek.

Igaz, Csehovot az egyik legmodernebb drámaíróként tartják számon, de mégiscsak az 1800-as évek második felében alkotott. Mitől válik az előadás modernné?

Simon Zoltán: Igazából magától Csehovtól. A problémái örök érvényűek, és nagyon pontosan vannak kibontva. Csehov a legjobb pillanatban kapta el ezt a történetet. Nincs energia ezekben az emberekben, mert annyira el vannak gyötörve, el vannak keseredve, de még annyi van, hogy egy utolsót rúgjanak. És az utolsó nagy robbanás után a dolgok nem happy enddel végződnek. Nincs mit modernebbé tenni, és nem is akartuk.

Csehov darabjai kapcsán él a sztereotípia: unalmasak, a szereplők orosz melankóliával szenvedik végig a darabot. Mennyire jellemző ez a miskolci előadásra?

Simon Zoltán: Csehov összes darabja keserű komédia, azon nevetünk már, hogy mennyire nyomorúságos az élete ezeknek az embereknek. Mi viszont nem a borús, depis, unatkozós Csehovot akarjuk mélyen belenyúlva bemutatni. Hanem nagyon mélyen belenyúlva, de más eszközökkel. Vagy egyszerűen bátrabban kezelve. Az emberek problémáit szeretnénk megmutatni egészen a szélsőségig. Például ha a professzorról beszélünk: más embereknek az életével játszik, belegázol a lelkükbe, kihasználja őket. De ugyanakkor én mint színész tudom, hogy neki is megvan az igazsága. De itt a szélsőségeket kerestük, meg a szereplők valódi igazságát. És szerettük volna láttatni, hogy Szerebrjakov egy nagyon aktuális figura, rengeteg Szerebrjakov mászkál közöttünk. S bízom benne, hogy a néző ráismer erre az emberre.

Mit adott önnek ez a próba­folyamat?

Simon Zoltán: Nagyon sokat. Az egyetemi osztályfőnököm fogalmazott úgy, hogy Csehovot azért jó játszani, mert egy kicsit átmossa a színész lelkét, idegrendszerét. S ez így is van. Mert nem tudod kikerülni – és nem is szabad –, hogy elkezdj magadban kutakodni, keresgélni. És amióta megpróbálom megfejteni ezt az embert magamban, azóta én is sok dolgot veszek észre a saját életemben, ahol Szerebrjakov vagyok. Tanultam is kicsit a hibáiból. És mint ahogy az előző évadokban, most is örülök, hogy az eddigiektől különböző színészi munkát kaptam: igazi meglepetésszerepet. Nagy út, rögös, buktatókkal teli, pepecselős munka, de most, hogy megismertem a rendező koncepcióját, izgalmas nagyon.

Hajdu Mariann


Csehov: Ványa bácsi

Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi című színművének bemutatója pénteken este 7-től lesz a Játékszínben.Rendezte: Szőcs Artur

Szereplők:

  • Szerebrjakov, Alekszandr Vlagyimirovics – nyugalmazott egyetemi tanár: Simon Zoltán
  • Jelena Andrejevna – a felesége: Czakó Julianna
  • Szonya – Szerebrjakov leánya az első házasságából: Szabó Irén
  • Vojnyickaja, Marija Vasziljevna – titkos tanácsos özvegye, a professzor első feleségének anyja: Cseh Judit
  • Vojnyickij, Ivan Petrovics – a fia: Molnár Áron
  • Asztrov, Mihail Lvovics – orvos: Rusznák András
  • Tyelegin, Ilja Iljics – elszegényedett földbirtokos: Bősze György
  • Marina – öreg dajka: Máhr Ági